Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

GREBB - egy újabb fényes gasztrocsillag a Viharsarok egén!

Egy békési kis burgerező nagyon magasra helyezte a lécet.

2017. december 01. - Csabi Konyhája

Az utóbbi időben céltudatosan igyekeztem hazalátogatásaim során végigjárni Békéscsaba újabban nyílt burgerezőit és bizony nem kevés igen kellemes meglepetésben részesültem, miközben tudtam jól, megyei szinten is vannak bizony igencsak szimpatikus vendéglátó egységek street food kategóriában. Ilyen a békési Grebb is, ami a városban egyedülálló módon terjeszti az igét minőségi, a szó legjobb értelmében vett kézműves burgereivel. Az online világban már megvolt az ismertségem Bunta Lóránd vezérrel, aki az ötletgazdaságon kívül nem csak az étlap összeállításáért, az alapanyagok beszerzéséért felel, de bizony nem egyszer ő maga is a pult mögött tevékenykedik. Egy péntek kora délutáni találkozót sikerült összehoznunk a helyszínen, a falatozásom és beszélgetésünk végére pedig lényegében állandósult a teltház, egymásnak adták a kilincset a lelkes grebberek.

dsc04185.JPG

A buszvégállomástól mindössze néhány percnyi sétára található az üzlet ami nem túl nagy, de azért annyira nem is apróka, fővárosi szinten sok ennél kisebb alapterületű egység is üzemel. Külön kiemelném a rendkívül jópofa kinti könyöklő asztalt aminek közepéből egy élő fa ágaskodik az ég felé. A májusban indult Grebb egy letisztult étlappal és a szokásos üdítők mellett az összes létező Csíki sörrel, valamint egy helyi újdonsággal, a Madzagos névre hallgató seritallal várja a vendégeket. Az alap burger 990 Ft-tól indul, és a legdurvább hambi is megáll 1750 forintnál. Van még háromféle hot dog különlegesség is a kínálatban békési juhbeles sertésvirslivel, illetve szintén helyi, házi grillkolbásszal felszerelve. A szokásos köreteken kívül pedig a Kígyóscsili különlegességeivel lehet feltüzelni az egyes ételeket. A hamburger bucija Mezőberényből, a marhahús pedig a helyi vágóhídról érkezik. Rendkívül szimpatikus és abszolút dicséretes, hogy minden egyes alapanyag hazai, megyei, maximálisan ellenőrzött forrásból való. 

A lelkiismeretesség, az odafigyelés minden egyes folyamatban tetten érhető és tényleg nagyon jó mindezt látni Békésen, egy tényleg egyedülálló ilyen helyen. Persze beszélgetésünk során kiderül, hogy sok embernek még mindig "új" ez a műfaj, ahogy a húspogácsa mediumra sütése se feltétlenül alapértelmezés mindenkinek. De szerencsére a pult mindkét oldalán kommunikatív, segítőkész, illetve érdeklődő embereket láttam ottlétem alatt, tényleg olyan érzésem volt, mintha itt tényleg mindenkit ismerne, mint falun. Időközben leadtam én is rendelésemet a névadó burgerre (1250.-) még mielőtt teljesen elszabadult volna a káosz, mivel jellemzően délután 5 magasságában stabilan csúcson pörög a hely. Ráadásul nem csak helyiek járnak ide, hanem szomszédos, de akár még messzebb lévő városokból is jönnek burgerezni, én pedig már nagyon vártam, hogy megismerkedjek választottammal, a lépéseket figyelemmel követve pedig már előre borítékoltam a teljes katarzist.

dsc04168-horz.jpg

A 15 dekás húspogácsa jó szokás szerint 80-20 arányban van bekeverve vesefaggyúval és csupán a rostlapra kerüléskor kap sót és borsot, nem is keveset. Közben olyan kuriózum is a sütőlapon landol, ami egy igen spéci füstölt, érlelt göngyölt császárszalonnából két szép szelet. A húspogácsa megfordítását követően lilahagymalekvár és reszelt cheddar sajt is kerül a húsra, végül a megpirult császárszalonna koronázza meg a közben gyönyörűen összesült hús-hagyma-sajt kompozíciót. Azért itt még kiemelném, hogy szigorú koncepció, hogy még véletlenül se lapka sajtot használjanak! Időközben megpirult az egyébként gyönyörű zsemle is, aminek mindkét belső felére házi szósz kerül, az alsó részre pedig jégsalátával, paradicsommal és csemege uborkával ágyaznak meg a burger lelkének.

Kimaxoltam az élvezetet és kértem krumplit és káposztasalátát is mellé (350.- / adag), mindez pedig egy papírtálcán került igencsak ízlésesen felszolgálásra. A krumpli mellé jár a házi szószból is egy komolyabb adag, ami egyébként egy majonéz alapú szósz némileg megbolondítva ezzel-azzal, szerintem telitalálat. A krumpli hozza a kötelezőt, semmi extra, de gond sincs vele, szósszal együtt kifejezetten működik. A burger viszont maga a csoda, eszméletlenül finom az egész! A szalonna visz mindent. Mondjuk valami egészen elképesztő módon sós, de nem mondanám, hogy elrontaná az összképet. Én eleve eléggé sós szájú vagyok, itt pedig annyira extravagáns a jelenléte, annyira tökössé teszi a burgert, hogy ez egy tipikus 'vagy imádja valaki vagy sem' történet. A hús és a lilahagymalekvár kettőse baromira dögös duó, annyira erősítik egymást, hogy tényleg csak a fejemet kapkodtam minden egyes falatnál. A cheddar ugye ilyen formában csakis előnyére válhat egy burgernek, miközben a zöldségek is jól végzik a dolgukat, a szósszal együtt némileg ellensúlyozzák az igencsak ütős szalonna egyeduralmát az ízvilágban. Erre a hatalmas ízbombára bizony nem voltam felkészülve és már most visszavágyok, hogy újra átélhessem ezt a nem mindennapi élményt, illetve hogy az étlap többi résztvevőjét is kipróbáljam!

Végül de nem utolsósorban pedig mindenképp szeretném kiemelni még a fantasztikus káposztasalátát, hiszen az itt kapott saláta nem csak adagra, látványra, de bizony ízre is hibátlan. Fehér- és lilakáposzta, valamint répa legtökéletesebb elegye, pont jól eltalált majonéz aránnyal és kellemes fűszerezéssel. Nálam pont ilyen az etalon coleslaw, így kell ezt csinálni! Mindent összevetve nincs mit ragozni ezen, nagyon magasra helyezte azt a bizonyos lécet a Grebb nem csak megyei, de országos szinten egyaránt. Persze az út elején járnak még, és mindig van, lehet hova fejlődni tovább és pedig nagyon kíváncsian várom mit hoz számukra a jövő és csakis a legjobbakat kívánom nekik, a kedves burger fanatikusoknak pedig egy mielőbbi tesztet ajánlok!

 

Megjegyzés: Az étterembe nem inkognitóban, hanem meghívásra érkeztem, így értelemszerűen a helynek lehetősége nyílt tudása legjavát nyújtani, ami egyébként minden esetben elvárható, és bízom benne, hogy minden betérő vendég ugyanazzal a minőséggel fog találkozni mint én, illetve ahogy az a cikkben is olvasható, ellenkező esetben nyugodtan jelezzétek az esetleges felmerülő problémát akár a helyszínen, akár felém, és egész biztosan orvosolva lesz bárminemű gond.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2713397317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása