Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #155 - Hari Kebab, Budapest

Egy hely, ahol nem csak a kebab isteni, de a burger is átlagon felüli

2018. szeptember 03. - Csabi Konyhája

Ugyan általánosságba véve nem igazán hoz lázba, ha egy gyros/kebab helyen hamburgert is csinálnak, jelen esetben egy igencsak nyálcsorgató poszttal sikerült felkelteni az érdeklődésemet, amit a Hari Kebab facebook oldalán láttam nemrégiben. Jól ismerem a helyet, hiszen anno a másfél évvel ezelőtti nyitásnál is ott voltam, és életem egyik legjobb kebabjához volt szerencsém, majd a későbbiekben egy visszatérés alkalmával a lahmacun különlegességük vett le a lábamról, így aztán most is egy pozitív élményben bizakodtam, de azért mégis némi félsz kíséretében vettem újra az irányt az István utca felé.

dsc05635.JPG

Az alap hamburger mindössze 890 forintba kerül, ami sajttal megtuningolva 990, a dupla verzió pedig még mindig csak 1190 forintot kóstál. Mivel rendkívül éhesen érkeztem, be is neveztem ez utóbbira és izgatottan vártam, hogy elkészüljön a nagy mű. Hamburger zsemle helyett a hely egyik húzóerejének számító helyben kelesztett és frissen sütött pita alkotja a keretet és ez már eleve egy nagyon erős felütésnek számít. Alulra jégsaláta, lilakáposzta, vöröshagyma és paradicsom került ketchuppal és majonézzel nyakon öntve. Két hatalmas, 20dkg húspogácsa következik a sorban, a kettő közé és a felső húspogácsára is reszelt sajt került és kész is az igencsak impozáns képet mutató dupla Hari Hamburger!

Bizony ilyen szintű brutalitásra még én se voltam felkészülve, és még a kedvcsináló posztolt képnél is komolyabban nézett ki az elkészült mű a valóságban, én pedig örömkönnyek közepette kezdtem bele e nem mindennapi burger elpusztításába. Meglepetésként ugyan nem ért, de a pitától most is, ahogy minden egyes alkalommal, szinte azonnal elaléltam, a mindig friss zöldség szekció hozta az ilyenkor kötelezőt, miközben a húspogácsa is kellemesen szaftos volt, a nyúló sajt pedig mindig egy hatalmas plusz pont egy jó kis hamburger esetében. Igazából egy alap burgerről beszélünk, de mégis sokkal több annál, arról nem is beszélve, hogy brutális az adag. Én mondjuk kíváncsi lennék egy olyan összeállításra is, ahol a ketchup és majó helyett a házi szószok valamelyike kerül a hambiba, szerintem sokat dobna az összhatáson. Ugyan nem a hamburger a fő profilja a helynek, de mindenképp érdemes próbát tenni vele. Finom, friss és laktató. Kell ennél több?

dsc05580.JPG

dsc05579.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr914219215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása