Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Sertésszűz Wellington módra

Az egészben sütött húst előbb kelkáposztába, majd leveles tésztába bugyoláljuk

2021. március 30. - Csabi Konyhája

Nagy kedvenceim közé tartoznak a leveles tésztás ételek, ráadásul egyik legemlékezetesebb alkotásom pont egy Wellington burger, így aztán gondoltam, hogy ezúttal kevésbé extrém módon, de újra ebben a műfajban alkotok valami finomat!

dsc03184.JPG

Első körben lefejtettem majd alaposan átmostam a kelkáposzta leveleit és néhányat leblansíroztam 2 perc alatt, majd jöhetett a jeges fürdő. A többi levelet kicsit összevagdostam és félretettem. 100g apróra kockázott vöröshagymát némi olajon üvegesre pirítottam, közben sóztam, borsoztam és 1tk őrölt köménnyel is megszórtam. Két gerezd (10g) reszelt fokhagymát is adtam hozzá és jöhettek is az egyébként eredetileg 0.5kg kelkáposzta levelei. Ekkor 1dl vízzel is felöntöttem és fedő alatt, néha megkeverve rotyogtattam, 10 perccel később pedig 1dl száraz fehérborral is felöntöttem, megszórtam 1tk kakukkfűvel, fél citrom levét is hozzáfacsartam és tovább rotyogtattam még körülbelül 5 percig. Az a lényeg, hogy a levelek megpuhuljanak, ami után mehet az egész egy turmixgépbe! Hozzáadtam még 60ml tejszínt (20%) és 50g vajat és hosszú percekig pürésítettem. Először aggódtam kicsit, hogy mi lesz ebből, de ilyenkor tényleg türelmesnek kell lenni, a gép dolgozik helyettünk.

dsc03175.JPG

dsc03183.JPG

Ekkor nekiálltam a 44dkg sertésszűz hártyázásának és formázásának és ekkor döntöttem úgy, hogy kettévágom és külön sütöm a húsokat és két külön batyut is fogok majd később csinálni egy nagy helyett. Forró serpenyőben némi olajon körbepirítottam a húst és egy kis vajat is dobtam hozzá, a húst csak a sütés előtt sóztam, borsoztam, majd az oldalanként 1-1 percnyi pirítást követően kivettem és pihentettem egy kicsit a húst. Kiterítettem a leveles tésztát, amit ketté is vágtam és megkentem mustárral. Így utólag már inkább a húst kentem volna meg mustárral, haha, de így se lett rossz a végeredmény. A blansírozott káposztalevelekbe tekertem a húsokat , majd a leveles tészta közepére helyezve ráhajtottam a tésztát, az illesztéseknél kicsit megkenve felvert tojással a tésztát. Igyekeztem minél szorosabban lezárni a batyukat, majd tojással megkenve, villával kicsit megszurkáltam, némi szezámmaggal megszórva már mehettek is a 200 fokra előmelegített sütőbe (alsó-felső funkció) 25 percre.

Ez idő alatt a tészta gyönyörűen meg is pirult, a felvágást követően pedig a közben igencsak jó állagúra készült püré társaságában neki is kezdtem a falatozásnak. A hús talán egy picit túlment, bár ez szerintem ízlés kérdése, nekem így is bejött, illetve nem volt száraz, aki viszont inkább a rózsaszín húst szereti, szerintem simán kiveheti legalább 5 perccel korábban a sütőből. Nekem így se volt okom panaszra, remekül passzolt ehhez a leveles tésztás húshoz a püré, ami talán nem a legmegszokottabb körítés volt, viszont ízében és bársonyosságában abszolút nyerő.

dsc03185.JPG

dsc03188.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1716484324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zmak 2021.04.01. 08:38:32

Szépek a képek. Bár a rajtuk látható ételnek vajmi kevés köze van a Wellington módozathoz, mégis szépek.
Sertéshúst véresen hagyni pedig nemcsak szakmai hiba, de istenkísértés.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2021.04.04. 07:27:32

@zmak: Köszönöm! Szerintem is necces amúgy a sertéshús rare készítése, mégis nagyon sokszor találkoztam már olyan "tökéletesen készült" sertésszűzzel, ami nem hogy halvány, de élénk rózsaszín volt pirosba hajló árnyalattal...
süti beállítások módosítása