Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Vegetáriánus bőségleves

Melengető, tartalmas fogás, amiben tényleg megáll a kanál

2023. január 15. - Csabi Konyhája

A már szinte zavarba ejtően tavaszias idő után itt a zordabb, évszaknak megfelelőbb idő és ilyenkor bizony jól tud esni egy jó gazdag, melengető leveske. Ez volt a kiindulási alap, illetve hogy valami olyat csináljak, amihez még csak hasonlót se korábban. Nos, jelentem, sikerrel jártam, már csak az elnevezéssel voltam bajban, hiszen az alapanyagok mindegyike ugyanolyan fontos ebben az igencsak extrém és sűrű levesben.

dsc04588.JPG

Két evőkanálnyi felhevített kókuszolajon üvegesre pirítottam egy nagy fej apróra kockázott vöröshagymát (270g), ami után először 2 konzervnyi hámozott, darabolt paradicsom (480g) került a lábasba majd a korábban már félkarikákra vágott két szál répa (340g), a felkockázott két szem krumpli (520g) és a negyedekre karikázott cukkini (620g). 1-1tk sóval, borssal, édes pirospaprikával és köménnyel is fűszereztem, valamint 15g apróra metélt friss kapor is az ízvilágot gazdagította. Felöntöttem 1.5 liter vízzel (ha van alaplevünk, akkor azzal), a forrást követően pedig két leveskockát is dobtam még bele 4 gerezd reszelt fokhagyma (15g) és 100g rizs társaságában. Csökkentett hőfokon, fedő alatt 15 percig rotyogtattam, időnként megkeverve. Ekkor egy újrasózást követően került még a lábasba 450g fagyasztott, darabolt spenót és két konzervnyi óriásbab (480g) és egy újabb 15 perc elteltével el is készült ez az egészen elképesztő leves!

dsc04581.JPG

Én magam se tudtam pontosan, hogy mire számítsak előzetesen, de az ízvilág több, mint meggyőző lett. Direkt nem akartam túlságosan fűszerezni, inkább hagytam ezt a rengeteg, különböző alapanyagot érvényesülni és valami egészen hihetetlen egyensúly alakult ki az összetevők között. Egyik alapanyag se kerekedik a másik fölé, egy leírhatatlanul finom, egységes ízbombává állt össze az egész. Nem csak finom, de igen laktató is ez a leves, amiben aztán tényleg megáll a kanál, olyan sűrű! (6 adag)   

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8018025246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása