Ahogy azt a burgeres cikkben is már taglaltam, izlandi kiruccanásom során igyekeztem a helyi finomságokra rámenni, azon belül is mi más lehetett volna a fő csapás, mint a hal! A lehetőségekhez képest próbáltam minél többször és minél több formában megkóstolni és összességében nem is igazán ért egyszer sem komoly csalódás.

Az egyik hoteles svédasztalos reggelinél volt szerencsém a pácolt heringhez, gyerekkori nagy kedvencemhez, amivel kapcsolatban az volt a társaságunk egybehangzó véleménye, hogy brutálisan édes, ezt leszámítva amúgy teljesen rendben volt, bár számomra kissé értelmezhetetlen volt ez a túltolt édesség. Ettől eltekintve amúgy nem volt vele gond.

A hákarlról előzetesen már olvastam/hallottam és azonnal tudtam, hogy kötelező lesz a kóstolás. A surströmming után nem igazán lovalltam bele magam a rettegésbe, de azért nyilván óvatosan közeledtem a fermentált cápahúshoz. A kis dobozt kinyitva klasszikus halszag csapott meg, nyilván nem annyira a jóleső fajtából, sokkal inkább az a fajta szag, amikor már kicsit rohadásnak indul a maradék egy kukában... Az első falat amúgy meglepően nem volt annyira rossz, ízre és állagra is egy eléggé megfáradt, öreg mangó jutott eszembe, majd ezen felbátorodva a második falattal megjött a rettenet. Az ammónia olyan szinten kezdte el csípni a nyelvemet, hogy hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek, azt viszont azonnal tudtam, hogy a falatozásnak ezzel vége, haha. Innentől kezdve pedig jó darabig egy konstans rettenet pesti villamos/aluljáró szag lett úrrá az autóban, ami szerencsére nem bizonyult vészesen tartósnak. Egy próbát megért a dolog, de a jótól azért elég erősen távol áll ez a különlegesség.

A Kaffi Hornid egy szimpatikus kis étterem Höfnben, ami egy halászváros Izland délkeleti részén, ennél autentikusabb hely pedig azt hiszem nem is kell egy jó halazáshoz. Bár az előző, hambis helyen se ment teljesen zavartalanul az ültetés, itt teljesen érthetetlen módon kínosan hosszú percekig kellett az előtérben, azaz a WC ajtók előtt ácsorognunk, mire bárki is foglalkozott volna velünk, pedig jól láthatóan csupán 1-2 asztalnál ültek. A rugalmasság teljes hiányának köszönhetően nyolcfős társaságunkat kettészedve ültették le a félig üres étteremben, ami nem volt egy túl elegáns megoldás. Mivel nem voltam túlzottan éhes, így csak egy homárlevesre neveztem be (2450ISK = 6370HUF), ami egy nagyon jópofa kis tányérban érkezett, mellé kenyér és vaj dukált. Na itt gyorsan ki is emelném, hogy az izlandi túra alatt végig olyan csúcsminőségű pékárukat ettem, hogy már most visszasírom mindet. A leves egy picit csalódás volt számomra abban a tekintetben, hogy én azért előzetesen azt vizionáltam, hogy jó gazdag lesz, de valójában ez tényleg "csak" egy ráklé volt, egy vagy talán maximum kettő darabkával benne. Viszont az ízvilág az tényleg káprázatos volt, enyhén csípős, kellemesen pikáns és rendkívül ízgazdag. 

Az utolsó estén Vík városába visszatérve egy nagyon szimpi logóval megáldott helyre, a Strondin Pubra esett a választás, ami ugyan totális teltházzal ment éppen péntek este, viszont én ilyen szinten kedves és segítőkész személyzettel nem is tudom mikor találkoztam utoljára. A pultnál egy várólistára kellett feliratkozni és amint ürült egy vagy több asztal, a listáról hívták is a várakozókat. Ugye nálunk megint csak nehezített pálya volt a 8 fő, így jeleztük is, hogy nem gond ha kettészedik a csapatot, erre ők teljesen maguktól összetoltak 3 asztalt, hogy le tudjunk ülni együtt. Szinte hihetetlen és közben mégis mennyire egyszerű az egész! Egyből más hangulatba kerül az ember, így gyorsan ki is kértünk egy kört a helyi rövidital nevezetességből (Brennivín), természetesen a legerősebb, 50%-os fajtából (1350ISK = 3510HUF). Illatra egy kellemesen ánizsos/édesköményes világ fogadott, ízre viszont nekem kissé csalódás volt, többet vártam tőle.

Az étlapot vizslatva persze továbbra is csábított a burger szekció, de végül inkább a fish & chipsre mentem rá. Az asztalhoz érkező tányéron egy szépen megkomponált pózban tekeredett a hal, amihez csupán némi sültkrumpli és egy kis tálkányi tartármártás és egy cikkely citrom érkezett (3790ISK = 9854HUF). Én nem nagyon szoktam a tálaláson, körítésen pörögni, de ez így egy kissé hanyag ügy volt, némi zöldféle még elfért volna ezen a csodás tányéron, plusz a sültkrumpli is lehetett volna 1-2 kategóriával nívósabb. Viszont a főszereplő, a sörbundás tőkehal csillagos ötösre vizsgázott. A bunda ropogott ám mégis rendkívül könnyed volt, valamivel azért lehetett volna vastagabb meglátásom szerint, hiszen itt-ott alig takarta a húst. Ugyanakkor maga a hal tényleg hibátlan volt, puha és omlós, mint a mesében. Ugyan nem ez volt életem fish & chipse, de azért mindenképpen jónak mondanám, viszont maga a hely hangulata és az überszuper személyzetnek hála egy határozottan pozitív élményként könyveltem el az itt töltött időt.

Nagy rajongója vagyok a beef jerkynek, a halas változatát viszont még eddig nem kóstoltam, így amikor az egyik boltozásunk során megláttam, azonnal le is csaptam rá. Mikor és hol ha nem itt? A zacskót kinyitva kellemes hal illat csapott meg, a korong formájú darabkák pedig valahol félúton vannak a hungarocell és a fakéreg között állagra. Cserébe kárpótol az intenzív ám mégsem bántó, színtiszta hal íz. Nagy kedvencem nem lett, de egyszer mindenképp érdemes kipróbálni.