Tavaly nyáron történt, hogy egy hosszú hétvégés tripla koncert alkalmával a szegedi buli után a koleszt elhagyva valami kiadós ebéd után kutattunk a városban, ami nem is túl drága, de azért nem is a legalja. Így kötöttünk ki a Vendéglő a Régi Hídhoz névre hallgató már első ránézésre is igen szimpatikus kiszolgálóegységnél, ami végül több, mint tökéletes választásnak bizonyult.
Nem igazán vagyok nagy leveses, de ez inkább csak arra igaz, ha főzésről van szó, hiszen a valóságban igenis sok olyan leves van, ami le tud venni a lábamról. Az utóbbi időben pedig egyre többször fogtam hozzá levesfőzéshez magam is, elég ha csak például a nemrég bemutatott sült sütőtök krémlevesre is gondolunk. Ezúttal a frankfurti leves egy sajátos értelmezése kerül bemutatásra, amit (tekintettel az eredeti recepttől igen távol álló végeredményre) én egyszerűen csak betegségűző levesnek neveztem el, ami igen jól tud esni hideg napokon, betegen pedig különösen!
E szóban forgó finomság a véletlennek köszönhető, hogy megszületett, mivel eredetileg az előző bejegyzésben bemutatott sajátos sajtos tésztát szerettem volna csinálni, de első sokként a penne tészta, majd a gomba és a tejföl hiánya késztetett gondolkodásra, hogy mivel is tudnám feldobni a dolgot, mivel boltba menni már nem volt kedvem. :) Gyors körülnézést követően a makrélafilé konzerveken akadt meg a szemem és már ekkor tudtam, ebből valami nagyon különleges dolog fog születni! :P
Ezzel a művel egy olyan kategóriához érkeztünk, amit én a következőképpen szoktam nevezni: így kell felturbózni, és egy új szintre emelni a már megszokott finomságokat. Többek között ezért se szeretek sok mindent nevén nevezni, hiszen nálam egy paprikás krumpli vagy akár egy rántotta sem feltétlenül azt eredményezi, amire az ember számítana. Szeretek kísérletezgetni, új dolgokat kipróbálni, már megszokott normáktól eltérni, legyen szó akár egészen meghökkentő fordulatokról is.
Ezúttal egy éttermi látogatás élményei kerülnek górcső alá, ami történetesen életem csapatépítő tréningjéhez kapcsolódik. Kezdődött minden egy leírhatatlanul felejthetetlen barlangászással a Pál-völgyi-barlangban, ami után a budai Szent Jupát étterem felé vettük az irányt! Éttermekben mindig igyekszek valami igazán különlegeset választani, ez esetben pedig az étlap különösen feladta a leckét, hiszen a kínálat nem fukarkodott ínyencségekben.
