Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája


Burger Mustra #136 - Törpe Bisztró, Siófok

Egy igazán cuki alternatíva a belvárosi forgatagtól távol.

2017. augusztus 22. - Csabi Konyhája

A Törpe Bisztró, illetve korábbi nevén Törpe Cuki úgy került képbe, hogy mindössze néhány percre található az éves siófoki látogatásaim bázisától, illetve valamelyik szomszéd elmondása szerint épp hallottuk a hírt, hogy jó a burger. Persze, ez még nem borítékolja előre a sikert, de mindenképp…

Tovább

Burger Mustra #135 - New York Sandwich, Siófok

Mert nem csak a Petőfi sétányból áll Siófok.

Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az azért tudja jól, hogy Siófok nem csak a Petőfi sétányból áll. Az elmúlt 1-2 évben már a legtöbb hambizót leteszteltem a sétányon, most pedig a szokásos éves siófoki lazulásom alkalmával elsőként baráti tanácsra a Fő téren található New York…

Tovább

Augusztusi Csabi Konyhája események!

Eljött az augusztus, tikkasztó hőséggel, így aztán jobbnak láttam, ha az első hetet kihagyom inkább, meg szerintem ti is inkább nyaraltok, fesztiváloztok, meg azért nekem is elég sűrű ez a hónap, így most a szokásosnál kevesebbszer állok be a konyhába, viszont bízok benne, hogy legalább jól ki…

Tovább

Újbudai egységgel bővült a PeP Burger!

Ezzel együtt van szerencsém bemutatni a környék legjobb burgerezőjét.

A PeP Burger Arany János utcai metró megállónál található kicsiny kis egysége mindössze alig több, mint egy éves múltra tekint vissza, viszont a kis helyen nagyon nagy varázslás történik már kezdettől fogva, erről én magam is többször megbizonyosodtam már és nem véletlenül került a Top15 listám…

Tovább

Lecsós és dupla bacon sajtburger pizzák a Don Pepe havi ajánlatai között!

A júliusi pizza ajánlatok mindegyike igencsak az én ízlésemnek való, roppant gusztusosan hangzott leírás alapján, illetve jól is nézett ki a hivatalos promo képeken mindkettő, így aztán bizakodva vártam mindkét esetben a futár érkezését. Ahogy a legtöbbször, úgy most is a békásmegyeri egységből…

Tovább
süti beállítások módosítása