Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Egy igazi gyöngyszemre leltem a Tisza-tónál! Itt jártam: Ladik Halászcsárda @ Poroszló

2014. december 28. - Csabi Konyhája

Nemrégiben egy a Tisza-tónál, egész pontosan Poroszlón eltöltött pár nap során botlottunk bele ebbe a rendkívül szimpatikus helybe már a legelső napon. Mivel még bőven dél előtt járt az idő, ugyan még üres volt az összes asztal a Ladik Halászcsárdában, de szerencsénkre ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy még ne lehetett volna rendelni az egyébként hihetetlenül komoly és gazdag étlapról. A legnagyobb bajt az jelentette, hogy borzasztó nehéz volt csupán egyetlen fogás mellett letenni a voksomat...

Végül a húsos palacsinta mellett döntöttem "Ladik" módra (1390.-), italnak pedig egy jó kis 2007-es muskotályt kértem, ha már voltak ilyen jó kis borok is az itallapon. A fatüzeléses kályha, a piros kockás abrosz, mind nagyon jó kis családias hangulatot árasztott és a kiszolgáló személyzet is abszolút 10/10 volt. Kb. 20 perc múlva meg is érkeztek az étkek, amik valami egészen elképesztő módon szuperül néztek ki, mennyei illattal és nem mellesleg pedig elég hatalmas adagok kerültek a tányérokba. Egyébként leginkább a harcsapaprikás és a hortobágyi palacsinta keverékeként kell elképzelni a választásom, amiből minden egyes falat maga volt a kánaán. 2db jól megtermett palacsinta kiváló harcsapaprikással megtöltve, rendkívül ízletes gombamártással gazdagon nyakonöntve. Egyszerűen tökéletes volt, semmilyen utófűszerezést nem igényelt.

Mivel nagyon szomorú lettem volna, ha még nem választhattam volna valamit az étlapról, így kötöttem egy olyan alkut magammal, hogy ha már úgyis nagy mákos guba fan vagyok, akkor még egy jó kis desszertnek nekivágok. Viszont mivel már így is eléggé jóllaktam, biztos ami biztos, megkérdeztem, hogy mégis mire számítsak mákos guba torta alatt. Megnyugtattak, hogy ez egy normális kis desszert lesz, ami az én értelmezésemben egy kis szelet süteményt takar... Ezt egyébként a 490 (!!!) forintos ár is alátámasztani látszott. Már a viszonylag hosszas várakozás is előrevetítette, hogy ez bizony nem tréfadolog lesz! Kb. negyed óra múlva meg is érkezett a mű, én pedig csak hüledeztem a látványtól. Egy óriási tál guba, jó sok vaníliaöntettel, rendkívül ízlésesen tálalva. Nagyon finom volt, csak mint otthon. Még ha majd' ki is durrantam a végére, ez akkor is igazán megérte!

Utóbbi idők egyik legkomolyabb éttermi élménye, minden szempontból tökéletes, otthonos, hangulatos kis hely, egészen elképesztő, baráti árakkal, kifogástalan minőséggel!



Currys csirke II.

Nagyon szeretem a curryt. Elég régen főztem már, és nemrég pont az eszembe jutott, így hamar előrevettem a programban és csináltam egy jó kis currys csirkét, amivel nem nagyon lehet mellélőni. Tavaly már elkészítettem egyszer, így most egy kicsit másképp közelítettem meg a dolgokat.


Két zacskó rizst feltettem főni, közben pedig felkockáztam 60dkg csirkemell filét, amit aztán egy tálban jól megborsoztam, sóztam és 2 tk őrölt gyömbért is hintettem rá, majd jól összeforgattam az egészet és hagytam pihenni. Két közepes fej vöröshagymát apróra kockáztam, amit némi olajon néhány perc alatt üvegesre pirítottam, majd jöhetett két duci fokhagyma gerezdet reszelve. 1-2 perc után a húst is hozzáadtam, fehéredésig pirítottam. Majd egy apróra kockázott kápia paprika és egy konzervnyi kukorica következett a sorban. Ekkor némi curryvel és őrölt gyömbérrel is megfűszereztem az egészet, majd kb. 5 percig együtt rotyogtattam az összetevőket. Ezután a készre főtt rizst is hozzáadtam, jól összekevertem, kicsit sóztam, illetve itt ízlés szerint egy kis őrölt erőspaprikával/chilivel is meg lehet még bolondítani az egészet, valamint újra adagoltam némi curryt is. Végezetül jöhetett 2 tojás, amit előtte felvertem már, majd hozzáöntöttem, és addig kevergettem, amíg készre nem sült. Ennyi. Baromi egyszerű, ám mégis nagyszerű az egész! (4 adag)


Burger Mustra #24 - All American Food, Budapest

A Kálvin tér mellett, az Üllői út elején található All American Food neve már egy ideje ismerősen csengett, igaz, nem különösebben voltam képben munkásságukkal. A figyelmemet ismét egy Bónusz Brigádos akció irányította rájuk, aminek értelmében 2 menüre (választható alap burger + krumpli + üdítő) lehetett lecsapni. A szokásos műtermi fotón kívül semmi épkézláb kép nem került fel az ajánlatba, de már első olvasatra is bizalomgerjesztőnek tűnt az ajánlat.

Tovább

Burger Mustra #23 - Vörösmarty tér Karácsonyi Vásár, Budapest

A budapesti karácsonyi vásárok etalonjának számít a Vörösmarty téren található forgatag, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy inkább a külföldi turistákhoz szól, már csak az árakat tekintve is. De azért egy kört minden évben érdemes tenni, csak a hecc kedvéért. Idén is így tettem, és rögtön szemet szúrt a kajás standoknál a Malac Burger / Pulled Pork kiírás, majd közelebbről szemügyre véve a dolgot, teljesen elképedtem... Néhány nappal később pedig céltudatosan visszatértem, hogy megkóstolhassam ezt a szörnyeteget!

Tovább

Burger Mustra #22 - Don Pepe, Budapest (Budafoki út)

Nem vagyok túlságosan sűrű vendég a Don Pepénél, leginkább nagyobb bevásárlóközpontokban szoktam néha-néha egy pizzaszeletre benevezni, amit egyébként nagyon szeretek, illetve szökőévente egyszer előfordul, hogy pizzát rendelünk nagyobb társaságban. Aztán az idei év során figyeltem fel arra, hogy bizony már hamburgerek is vannak az étlapon, ráadásul havi rendszerességgel speciális különlegességekkel is jelentkeznek. Szóval egy ideje érett már egy teszt, így aztán Marci megkeresése épp kapóra jött a Mit Ettem Ma blogtól, így végül együttes erővel láttunk neki Dj Pepe decemberi burgerének, a Kiskarácsony Nagyburger elnevezésű szörnyeteg tesztelésének.

Tovább
süti beállítások módosítása