Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Itt jártam: Peas & Love, Budapest

2014. szeptember 11. - Csabi Konyhája

Elég nyitott ember vagyok és megszállottan keresem, kutatom a különleges ételeket és nem riadok vissza a szokatlan, extrém megoldásoktól sem. A Vas utca elején található szóban forgó vegan étterembe viszont mondhatni teljesen véletlenül tértünk be, vagy legalábbis nem tudatosan, hiszen a menükiírásra vetett futó pillantást követően nem tudatosult bennünk az étkezde profilja, viszont farkaséhesen már nem akartunk tovább keresgélni, csak gyorsan enni valamit a közelben...


Az első sokk a leves (spenótkrémleves) megérkezésekor ért bennünket. A műanyagtányéron még mondjuk lépjünk is túl, de az már egy kissé kínos mosolyra húzta a szánkat, hogy azt körülbelül negyedig sikerült csak megtölteni az épp hogy langyos levessel. Különösebb baj ezen kívül nem volt vele (mondjuk nem is tudom mi lehetett volna még), igaz túl sok íze nem volt szegénynek...
Na de nagy reményekkel vártuk a hagymás rostélyost rizzsel és lilakáposztával. Mondjuk a rizs az elfogyott az első adag felszolgálásánál, így arra várni kellett. A gond csak az volt, hogy ennek köszönhetően a rizs ugyan valóban friss, forró volt, de minden más jéghideg. És itt tudatosult bennünk az is, hogy bizony itt a hagymás rostélyosban egy szem hús sincs... :) Persze ettől függetlenül lehetett volna jó is, ez viszont kegyetlenül rossz volt.
A desszertnek már minden mindegy alapon vágtunk neki, és a 3 fogás magasan legjobb tétele lett a fagyi egy valóban finom ízvilággal! Összességében egy borzasztó negatív élmény volt az egész. Hideg, íztelen ételek, indokolatlanul nagy várakozási idő és iszonyat túlárazás. Ugyan én nagy húspárti vagyok, de nem emiatt éreztem magam kellemetlenül (én magam is sok húsmentes finomságot készítettem már korábban), hanem egyszerűen ennyi pénzért (1600 Ft) ez így egy nagyon fapados,  "zs" kategóriás ebéd volt...

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr48577228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása