Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Koktélrákos tészta sajtos-tejfölös mártással

2014. november 16. - Csabi Konyhája

Többek között a tengeri herkentyűk is, a rákok pedig különösképpen a kedvenceim közé tartoznak. Annak idején, amikor Angliában éltem, nagyon sok ilyesmit fogyasztottam napi rendszerességgel, mivel egy ilyen gyárban dolgozó lakótársam zsákszámra hozta haza ezeket. Nemrég eszembe jutott, hogy milyen jókat lakmároztunk ezekből annak idején és kedvet kaptam valami jó kis kaja elkészítéséhez e témakörben.

Kezdésként némi olívaolajon egy kicsit megpirítottam 3 nagyobb gerezd lereszelt fokhagymát, majd ehhez hozzáadtam a 40 dekányi fagyasztott koktélrákot (100/200) és fedő alatt pároltam 10 percen át valahol a közepes és a maximum hőerő között, időnként megkeverve. Féltávnál jól megfűszereztem, frissen őrölt borssal, sóval és két-két csipetnyivel a következőkből: tárkony, majoranna, petrezselyem, bazsalikom. Az idő leteltével szépen felengedtek a rákok, amihez ekkor hozzáadtam egy konzerv hámozott paradicsomot, 75g magozott olívabogyót és egy kis pohár tejfölt (10%) is. Kissé levesszerű lett az egész, de nem ijedeztem, hiszen tudtam jól, a tészta majd fel fogja úgyis szívni az egészet. Az újraforrást követően ismét borsoztam és sóztam, néhány percig rotyogtattam még. Közben kifőtt a fél kg szélesmetélt tésztám is, amivel jó alaposan összekevertem az egészet. Ekkor jött a nagy fordulat a 20dkg reszelt edami sajt hozzáadása után, majd egy kiadós dögönyözést követően gyönyörűen összeállt az egész és néhány percnyi fedő alatt történő pihentetést követően teljes mértékben eltűnt a levesesség, ellenben egy borzasztó ínycsiklandozó tésztacsoda született.


Önmagamhoz képest talán ismét a kissé visszafogottabb, naturálisabb ízvilág lett a jellemző a műre, de ez egyáltalán nem volt baj, hiszen a ráknak eleve elég erőteljes karaktere van, amihez a fokhagyma, a paradicsom és az olívabogyó is remek partnernek bizonyult, a sajt és a tejföl pedig szintén nagyot dobott az egészen!



A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr458577200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása