Egy kisebb szünet után tértem vissza nemrégiben a rakott cuccokhoz, méghozzá nem kis sikerrel, hiszen a legutóbbi rakott tarhonya és rakott tészta művem is a legjobbak sorát gyarapította. Most egy kicsit lágyabb vizekre eveztem mondhatni, ám a végeredmény így is egész ütős lett.
30dkg apróra kockázott vöröshagyma dinsztelésével indítottam, amit borsoztam és némi ételízesítővel szórtam meg. Öt perc elteltével 3 gerezd fokhagymát is hozzáreszeltem, jól elkevertem, majd rádobtam 40dkg sertés darált combot és fehéredésig pirítottam. Ekkor megspékeltem két evőkanál ketchuppal, 1-1 tk. kakukkfűvel és bazsalikommal fűszereztem még és felöntöttem 1.5 deci vízzel, illetve hozzáadtam 10-10dkg répát, zöldborsót és kukoricát. Én nem különösebben bajlódtam a zöldségekkel, nemes egyszerűséggel konzervet használtam mindegyikből. Újabb öt perc elteltével hozzáadtam egy kis doboz tejfölt, amiben korábban elkevertem 1tk. keményítőt is. A tejföl után a 20dkg reszelt márványsajtot is hozzáadtam és rottyantottam egyet az egészen. A közben kifőzött tésztával (én kagyló tésztát használtam) jól összekevertem, egy kivajazott tepsibe öntöttem, a tetejére szórtam 20dkg reszelt trappista sajtot, majd 200 fokon 20 percig sütöttem, majd én még grill fokozatra kapcsolva is rápirítottam egy picit.
Egészen különleges ízvilágú, picit krémes, laktató tésztaétel született. Érdemes kipróbálni! (5 adag)