Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Szalontüdő @ Gyógygödör Borozó & Étterem, Sopron

2016. február 18. - Csabi Konyhája

Szalontüdő. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, ez talán egy még inkább megosztó étel, mint a pacal. Nekem korábban még sosem volt hozzá szerencsém, de egy fergeteges magyar rövidfilm annak idején nem csak remekül szórakoztatott, de iszonyatosan kedvet is hozott ahhoz, hogy egyszer én magam is megkóstoljam. Mondjuk túl sok étlapon eddig nem találkoztam vele, ezért aztán különösen megörültem neki, amikor legutóbbi soproni látogatásom alkalmával kaptam egy tuti tippet, miszerint a Fő téren található Gyógygödörben isteni szalontüdőt lehet kapni!

A hely talán nem túl meglepő módon nevéhez hűen egy klasszikus borgödör, nagyon szimpatikus az egész már első ránézésre is, a menülapon olvasható kiírás pedig büszkén hirdeti, hogy bizony Sopron legrégebbi pinceborozójában járok éppen. Mivel konkrét céllal érkeztem, így nem kellett gondolkoznom, azonnal bekértem a szalontüdőt zsemlegombóccal. Stílusosan piros-fehér kockás terítő van az asztalokon, és mindössze cirka 10 perc elteltével meg is érkezett a nagy mű!




Baromi dögösen nézett ki az egész, a mélytányért pedig igen rendesen kitöltötte a sűrű mártás, aminek közepén egy igencsak termetes gombóc figyelt, valamint kapott az egész egy nagyon guszta pörkölt szaft locsolást is. Gyermeki lelkesedéssel vetettem bele magam a kóstolásba, és igencsak pozitív élményekkel gazdagodtam minden egyes falattal. A mártás egészen kiváló, sűrű, szinte főzelék szerű, igen erősen ecetes, savanykás az egész, az apróra vágott tüdő pedig szintén a lehető legjobb állagú, engem egyébként a zúzára emlékeztetett. A zsemlegombóc megint csak hibátlanul teljesített és hát azok a falatok számítottak az abszolút csúcsnak, amikor a mártással és a tüdővel együtt pörkölt szaft is jutott a kanálra. Mindehhez pedig friss, ropogós kenyér dukált, én pedig szép lassan elkezdtem elég rendesen megtelni, miközben még csak kb. a felénél járhattam az adagnak...


Az igazat megvallva, néha egy-egy darab tüdőnél kicsit túlzottan uralkodóvá vált az a bizonyos klasszikus abalé íz, ami különösebben mondjuk engem nem zavart, de az tény, hogy nem egy egyszerű eset, haha. Mivel korábban még sosem ettem szalontüdőt, így nem tudtam eldönteni, hogy ez mennyire teljesen normális, úgyhogy ezen abszolút nem akadtam le, de tényleg az számított az abszolút csúcsnak, amikor az összes szereplőből jutott a kanalamra, az tényleg egy egészen kivételes ízélményt biztosított. Első próbálkozásra ez bizony egy igencsak pozitív élmény volt, illetve a Gyógygödör is nagyon elnyerte tetszésemet. Egész biztos, hogy próbálkozni fogok még szalontüdővel a jövőben is!

És akkor íme itt a fentebb emlegetett videó:
 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr348576850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása