Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #93 - Azteca Tex-Mex Étterem, Budapest

2016. április 16. - Csabi Konyhája
A mexikói vonalon mozgó Azteca már 2008 óta működik, igaz akkor még csak kiszállítással foglalkoztak, és végül 2013-ban nyitották meg beülős egységüket a Klauzál téren. Róluk is több pozitív véleményt hallottam már ismerősi körben, így aztán itt is régóta érett már egy látogatás, bár az igazat megvallva nem voltak túl vérmes reményeim előzetesen egyrészt az árfekvés miatt másrészt pedig mert nem igazán érzem azt, hogy egy elsősorban burrito/quesadilla/taco és társai vonalon mozgó hely kifejezetten törekedne arra, hogy egy kiemelkedő burgert hozzon össze. De persze ettől függetlenül kíváncsian vártam, vajon mit tud a hely, illetve nem zártam ki egy kellemes meglepetés lehetőségét sem!


Szimpatikus, rendkívül színes belsővel van felvértezve az egység és bizony az étlap is igen impozánsra és gazdagra sikeredett, amiről nekem a Giant Burger (1240.-) nyerte el a tetszésemet leginkább. A szezámos zsemlébe 2 x 12 grammos marhahúspogácsa, bacon, cheddar sajt, tükörtojás, jégsaláta, paradicsom, lilahagyma, házi hamburger szósz kerül a kiírás szerint, mi pedig a rendkívül szimpi emeleti részen várakoztunk egy üveg sör társaságában.



Húsz perc elteltével meg is érkezett az igencsak szemrevaló burger, amit kisebb harc árán sikeresen félbe is vágtam egy műanyag késsel, haha. Jól meg lett pakolva az egyébként eléggé alap kategóriás zsemle, nem is lehet szépen enni, illetve a zsemle se biztosított túlzottan masszív keretet a falatozáshoz. Az összeállítás rendkívül gazdag és igencsak korrektnek mondható, még ha a bevezetőben taglalt dolgok tökéletesen igazolást is nyertek, hiszen a hús teljesen átsütve érkezett és ízvilágban sem nyújtott sokat, a tükörtojás pedig szintén teljesen készre sütve szerepelt az összeállításban. Természetesen ezek nem olyan dolgok, ami miatt a rossz jelzővel kéne illetni a burgert, mert egyébként meg teszi a dolgát, maximális jóllakottságot biztosít, tehát ár/érték szinten teljesen korrekt, de azért gasztronómiai csodára nem kell számítani.





A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr598576804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása