Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Sütőben sült hot dog

Leveles tésztába bugyolált katarzis!

2016. október 03. - Csabi Konyhája

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy sokszor merítek ötletet én is a No Salty oldalán található receptekből, de az is sokszor előfordul, hogy egy adott ételről talált több, néha 5-6 különböző recept nekem leginkább szimpatikus elemeit gyúrom össze egy teljesen új egyveleggé. Ezúttal is a No Salty biztosította az ötletet, ráadásul egy nagyon pofás szemléltető videó is található volt a leírás mellé, amit én is mellékelek az alábbiakban, hogy megkönnyítsem azok dolgát, akik szintén ki szeretnék próbálni ezt a mennyei finomságot.

dsc08387.JPG

Először is már reggel kivettem a fagyóból egy csomag leveles tésztát, amit aztán délidőtájt már könnyen tudtam formálni és téglalap alakúra nyújtottam, majd a közepén elhelyeztem 6db füstölt baromfi virslit, de a virsli fajtája természetesen ízlés kérdése. A virsliket megkentem 3 evőkanál mustárral, majd erre halmoztam egy előzetesen apróra kockázott és megdinsztelt lilahagymát (28dkg), amit gazdagon megszórtam a készítés közben tarkaborssal, őrölt római köménnyel és sóval. A hagyma után jöhetett 10dkg trappista sajt szeletelve, majd végül annyi uborka, hogy befedje a rakásom. Nekem pont volt egy üveg müncheni csemegeuborka otthon, innen az első ránézésre kissé fura küllem.

Ekkor már láttam hogy nem nyújtottam ki eléggé a tésztát, így egy kicsit még módosítottam, haha, majd mindkét oldalt 45 fokban 5 helyen elvágtam a tésztát és szépen egymásba fedésbe hajtogattam a szeleteket. Egy szép megtermett cipót kaptam, amit egy felvert tojással gazdagon megkentem és jó sok szezámmaggal is megszórtam. 200 fokra előmelegített sütőbe toltam 30 percre. Gyönyörű aranybarnára sült és némi pihentetést követően már alig vártam, hogy belekóstolhassak ebbe a nem éppen hétköznapi hot dogba!

Hát mit is mondhatnék, már a látvány is egészen elképesztő volt, a sajt iszonyatosan nyúlt és a falatozás közben tényleg átjött a hot dog életérzés, de egy teljesen új szintre emelve. Nyilván frissen, melegen a legjobb, de még másnap hidegen, esetleg kicsit megmelegítve is egészen kiváló élményt nyújt ez a csoda! (4 adag)

dsc08384.JPG

dsc08385.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1511759467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása