Újabb hónap, újabb Bamba Marha burger specialitás, ráadásul most a havi versenyző még a 2. Hellmann's Burgerbajnokság indulója is, és bár engem most kevésbé hozott lázba a verseny, mint legutóbb, de mindenképp kíváncsian vártam, hogy mit tud a burger, valamint a parázs vitákat kirobbantó GM bucival is úgy éreztem, hogy legfőbb ideje megismerkednem egy igazán hiteles tesztpartner segítségével!
Kezdjük a chopped-cheese vagy más néven New York burgerrel, ami nem is olyan meglepő választás havi specialitásnak, hiszen Jancsa Jani ötletgazda nemrég kint járt NY-ban és hát egészen biztos, hogy magába szippantott némi inspirációt street food fronton. Újdonságok terén itt van kapásból egy teljesen új buci, ami hero névre hallgat. Első ránézésre nekem nem igazán nyerte el tetszésemet, sőt, még picit csalódásnak is tűnt vizuálban egy már-már miniburgerre hajazó méreteivel, viszont az első harapások minden kételyemet eloszlatták. A zsemle egészen elképesztően friss, puha és úgy tömör, hogy egyáltalán nem zavaró, viszont mégis kellemesen eltelíti az embert. További különlegesség hogy nincsen klasszikus értelemben vett húspogácsa, helyette a darált marhahúsba belesütik a hagymát és a cheddart, majd ezt felaprítva kerül a zsömlébe majonézzel, paradicsommal, római salátával és lilahagymával kísérve. Remekül keveredik az egyszerűség és az ötletesség, a végeredmény pedig egy rendkívül szaftos, ízletes szendvics, aminek elfogyasztása meglepő módon kellemes jóllakottságot eredményez, főleg némi krumpli kíséretében. Kipróbáltam az új szószt is, ami egy rozmaringos-tormás majonéz volt és ezt nehéz is lett volna elrontani, remekül teljesített.
Ahogy a bevezetőben már említettem, a látogatás másik fő apropója a gluténmentes zsemle opció letesztelése volt. Parázs viták, heves reakciók kísérték a Bamba Marha alapvetően teljesen pozitív kezdeményezését, miszerint egyelőre teszt jelleggel napi 5 ilyen zsemlével készülnek kizárólag a Bazilikánál található egységükben. Nem teljesen emlékszem már, hogy volt-e bármi változás a kommunikáció terén a kezdetektől fogva, de jelen esetben teljesen korrektül le van írva, hogy "a zsömle mentes, a hús mentes viszont a rostlapon nem tudjuk megoldani, hogy ne érje minimális keresztszennyeződés. Igyekszünk a lehető legkörültekintőbben elkészíteni nektek!" Nem akarok most különösebben a mélyére ásni a témának, hiszen nem mondanám magam nagy szakértőnek, de azért van rálátásom a dologra, és mivel párom gluténérzékeny, így egy igazi szakértő volt jelen esetben a tesztpartnerem. :) A támadásokra leginkább az adott okot az online felületen, hogy ez így ebben a formában NEM GM burger, de erről nincs is szó, és a kommentelők között parázs vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy van vagy nincs különbség érzékenységben, illetve a tünetekben. Nos, én több forrásból állíthatom, hogy van, és azt mindenkinek magának kell tudnia, hogy neki mi fér bele. Párom jóízűen és minden negatív utóhatás nélkül fogyasztott el egy jó kis szaftos dupla bacon burgert GM zsemlével, amit persze én is megkóstoltam azért. A zsemle ránézésre, ízre és állagra is abszolút csúcs kategória, ezért jár a nagy pacsi mindenképpen, hiszen nem minden esetben könnyű jó GM péksütit kapni, főleg frissen. Persze vannak pozitív ellenpéldák is, ilyen ez a buci is. A 690 forintos felár mondjuk elég húzós, még úgy is, hogy köztudott, hogy nem olcsó a GM pékáru.
Mindent összevetve a havi spéci burger nagyon jóra vizsgázott, bár én továbbra is megmaradnék a "rendes" húspogácsával operáló burgereknél, a gluténmentes zsemle pedig még mindig egy nagyon jó opció lehet többeknek, azt pedig mindenki maga döntse el, hogy ez még belefér neki vagy sem.
FRISS: A gluténmentes zsemle ugye teszt jelleggel szerepelt a kínálatban, és a továbbiakban már nem kapható. Megnyugodhat, örülhet mindenki.