Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #148 - Béri Burger, Budapest

2018. április 16. - Csabi Konyhája

Megmondom őszintén, Pesterzsébet számomra egy teljesen felfedezetlen terület a fővárosban, viszont nemrégiben arra akadt dolgom és emlékeztem, hogy annak idején feljegyeztem egy helyet a kis listámra és hát bizony ott virított a Béri Burger, amit még talán a tavalyi toplistás cikkem alatt ajánlott valaki kedvesen, én pedig minden ilyet gondosan betárazok és jelen esetben nagyon jó hasznát is vettem, és egy kis városnézéssel egybekötve céltudatosan vettem az irányt a Kossuth Lajos utca irányába.

dsc04932.JPG

Eléggé központinak tűnik az elhelyezkedés, sőt, az igazat megvallva egyfajta faloda udvarban található a már egyébként bő egy évtizede működő Béri Burger több kis étkezde társaságában. Az ajtón belépve egy nagyon pici alapterületű kis egységben találtam magam, majd igyekeztem feldolgozni az igencsak tekintélyes, már-már zavarba ejtő kínálatot. A nyilvánvaló burger szekció is két részre van bontva, szép számmal kaptak helyet vegetáriánus opciók is, valamint hot dog fronton is találhat magának kedvére valót az éhes vendég. Én jobb szeretem ha kicsit letisztultabb a választék, de végülis még így is viszonylag hamar megtaláltam a nekem valót. Ez a Kalória Burger volt, haha, a rendelés leadásakor pedig marha és csirke husi, valamint sima és szezámos buci közül lehet választani. Természetesen marhahússal és szezámos zsemlével kértem a burgert, a kissé meglepő, de abszolút plusz pontot érő kérdésre, miszerint kérek-e nyers vöröshagymát az összeállításba, most inkább nemet mondtam.

dsc04934.JPG

Kint egyébként több napernyős műanyag asztalnál is helyet lehet foglalni, és mivel frissen készül a burger így kellemesen el lehet tölteni azt a kb. 10 percet, amíg készül a nagy mű. Talán nem annyira hétköznapi dolog, de a pult mögött serénykedő hölgy egyedül tartotta a frontot és hát mivel itt nem standard mikróba pakolgatásról van szó, abszolút dicséretes a dolog. A hambi ránézésre eléggé tekintélyt parancsoló, kellően méretes és ínycsiklandozó volt. A húspogácsa leírás szerint 10-12dkg, saját fűszerezésű, a megszokottnál egy kicsit laposabb, de egyáltalán nem vészes és ízre is rendben volt. A rengeteg pirított hagyma ultramenő volt és a tükörtojás is az erősségek közé sorolandó, főleg, hogy nem lett totálra sütve, hanem még egy picit még pont folyós maradt a sárgája. A reszelt sajtért is jár a piros pont, viszont a bacon sajnos nem jelentkezett annyira az ízvilágban.

dsc04930.JPG

dsc04931.JPG

Zöldség fronton a saláta-paradicsom-kígyóubi szentháromság hozta a kötelezőt és a hambiszósz is teljesen jól teljesített. Igazából végig egy adag retró érzet keveredett egy jó kis kézműves minőséggel. A zsemlét is mindenképp kiemelném, és bár összességében nem tudok ódákat zengeni az ízek mennyei nászáról, de szerintem nem is feltétlenül kell mindig. A burgerek valahol 1000 körül indulnak, az én választottam 1600 volt, ami azért eléggé a lélektani határon mozog ebben a kategóriában. Ugyanakkor egy finom, friss és igencsak bőséges hamburgert ettem, így igazából panaszra nem lehetett okom, bár egy kicsit nagyobb husival / komolyabb bacon jelenléttel lehetett volna erősíteni az ár/érték arányon meglátásom szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7013838814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása