Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Burger Mustra #150 - Red Lion's Pub & Snack Bar, Budapest

Nekrológ egy jobb sorsra érdemes helyről

2018. május 24. - Csabi Konyhája

A Red Lion körülbelül egy évvel ezelőtt kezdte meg működését az Üllői út elején, én pedig már jó ideje szemeztem a hellyel, a Burgerimádók Társasága facebook  csoportban időről időre mindig bekerült egy poszt az aktuális új burgerről, ami lényegében minden esetben csak még jobban felkorbácsolta érdeklődésemet, de valahogy csak nem sikerült beiktatnom egy tesztet. Végül furcsamód szerencsésnek mondhattam magam, hogy az utolsó nyitvatartási napon toppantam be a barátságos kis egységbe...

dsc05140.JPG

Már az odavezető utam is tele volt rossz ómenekkel, hiszen két helyet is hiába kerestem, az általam is szemlézett All American Foodnak és Almási Bistronak is hűlt helyét találtam csupán. A Red Lion néhány lépcsővel az utcaszint alatt helyezkedett el, egy kellemes hangulatú kis hely benyomását keltette rögtön, 3 kis asztalnál, illetve a pultnál is helyet lehetett foglalni, én ez utóbbi mellett döntöttem. Az utolsó nyitvatartási napnak köszönhetően már jól láthatóan nem teljes harci díszben, illetve kissé hiányos választékkal várta a vendégeket, de mint hamar megtudtam, azért még becsülettel végigtolják a napot a készlet erejéig. Doszpod Ferenc szakácsot és szellemi vezetőt hamar ki is faggattam, illetve gyorsan megtaláltuk a közös hangot már csak zenei érdeklődésünkből fakadóan is, haha. Hamar szívembe zártam a helyet már csak a koncepció és a hozzáállás miatt is, közben pedig hagytam magam meggyőzni és lépésről lépésre nyomon követtem a BBQ burger elkészültét. Mindenképp valami emblematikus / extrém összeállításra vágytam, és igazából már "csak" ez az egy opció maradt számomra. 

A zsemle a sokak által jól ismert Panificio il Basilico terméke, így aztán az már előre borítékolható volt, hogy ezen a fronton nem lesz gond. A 15 dekás húspogácsát apróra kockázott sült oldalassal gyúrta össze Ferenc, így alakult ki a megközelítőleg 25dkg-ot nyomó húsbomba. Hamar a rostlapon landolt két szelet bacon társaságában, illetve kápia paprika csíkok és némi újhagyma is a grillezés sorsára jutott. Természetesen a buci is kapott pirítást, majd megkezdődött a rétegzés: a zsemle alsó fele mustárral lett megkenve, majd némi jégsaláta, paradicsom majd egy kis BBQ szósz következett. Az előbb említett grillezett zöldségek is még az alsó szekciót erősítették, hogy erre a szép kis halomra felfeküdjön a szépen megsült húspogácsa, amire időközben két szelet kiváló minőségű cheddar sajt is ráolvadt. Már csak a bacont és néhány szelet csemege uborkát kellett a helyére tenni, hogy egy újabb BBQ szósz locsolás után a zsemle tetejével az időközben igencsak méretesre duzzadt összeállítás sikerüljön megkoronázni!

Huh... igencsak impozáns látványt nyújtott a burger és már alig vártam, hogy nekieshessek. Nem volt egyszerű az elfogyasztása, de végül egész normálisan tudtam haladni harapásról harapásra, miközben egy nehezen leírható fantasztikus ízorgia vette kezdetét, minden egyes falat tartogatott valami újat, miközben szép lassan kialakult egy egyedi, egységes ízvilág. Az oldalasos marhahúspogácsa kiválóan működött együtt, amit a bacon és a cheddar emelt egy új szintre. A mustár és az uborka savassága remekül harmonizált a BBQ szósszal és hát a grillezett zöldségekért is jár a hatalmas pacsi. Ahogy azt korábban megelőlegeztem, bizony a buci is rendkívül magas szinten muzsikált, tökéletes keretül szolgálva ennek a nem mindennapi összeállításnak.

dsc05141.JPG

Mindezek után pedig csak még jobban sajnáltam, hogy nem jöttem hamarabb kipróbálni a helyet, ahol egész biztos, hogy törzsvendég lettem volna. Egy igazi csupaszív hely, kellemes hangulattal, egészen parádés burgerekkel, amiből ugyan csak egyhez volt most szerencsém, de nagyon szívesen jártam volna vissza további élménytúrákra, hiszen ötletekben nem volt hiány.. A hambik mellé különböző kézműves söröket is lehetett kortyolni, ami ugyan nem akkora újdonság már manapság, de azért sose rossz opció. Az alap verzió 990 forinttól indult, az én választottam pedig még mindig csak 1890 forintot kóstált, ami ebben a műfajban egy igencsak barátságos intervallum. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy végül kénytelenek voltak feladni a helyet, pedig ottlétem alatt több törzsvendég is betért még egy utolsó falatozásra és a magyar burger rajongók és egyszeri betérők mellett bizony több külföldi rajongó is megjelent egy-egy búcsúburgerre. Csak hát ugye sajnos nem feltétlenül kifizetődő olcsónak lenni manapság, még ha csak jó szándék is áll mögötte... Talán egy komolyabb marketing kampány is segíthetett volna, de ezeket már kár is feszegetni... Összességében tehát egyik szemem sírt, a másik nevetett. Időről időre felfedezek egy "rejtett" gyöngyszemet, a végeláthatatlan street food palettán, hiszen én mindig nagyon tudok rajongani azért, ha egy szimpatikus, vendégcentrikus helyen, kellemes, barátságos hangulatban kiváló minőségű, esetlegesen még újító/extrém is az étel. Ez már a szinte túl szép, hogy igaz legyen kategória, és az utóbbi 1-2 év ilyen jellegű felfedezései többnyire sajnos ma már nem is léteznek. Remélem, hogy jelen esetben újra/átgondolva a koncepciót, tanulva az esetleges hibákból találkozunk majd még valahol, valamikor, valamilyen formában...

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8413998620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása