Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Kolbászos lencsefőzelék füstölt bordaporccal

Egy igazán dögös, füstös-húsos lakoma

2018. június 29. - Csabi Konyhája

Talán egy kicsit évszakidegen az alábbi recept, ugyanakkor meg egyrészt engem az ilyen dolgok sose zavartak, másrészt pedig nehogy már csak újévkor lehessen/kelljen lencsét enni, haha! Eddigi lencse műveim ugyan hivatalosan levesnek minősültek de valahogy mégis félúton voltak a főzelék felé, jó sok mindennel megpakolva, egy igazán sűrű, gazdag ízvilágú végeredménnyel. Ezúttal is hasonló volt az elképzelés egyik új kedvencemmel, a füstölt bordaporccal a főszerepben!

dsc05276.JPG

Első körben a porcot tettem fel főni, hiszen ez egy eléggé időigényes feladat. 80 dekával terveztem a főzést, a két darab végül 90dkg-ot nyomott és 3-3 részre vágtam/törtem, majd annyi vízzel öntöttem fel, hogy éppen ellepje és kb. 20 szem egész borsot is dobtam még a vízbe, alacsony hőfokon, fedő alatt 1 óra és 50 perc alatt puhára főztem. Másfél óra környékén kezdtem hozzá az alap készítésének, és így nagyjából egyszerre lett kész a két lábas tartalma.

dsc05250.JPG

10dkg kockázott füstölt kenyérszalonnát zsírjára pirítottam (kb. 5 perc), majd rázúdítottam 40dkg apróra kockázott vöröshagymát, amit először csak borsoztam, majd sűrű kevergetés mellett 10 perc alatt puhára dinszteltem. A végén 1-1 teáskanálnyi őrölt köménnyel, kurkumával és édes paprikával is megszórtam, jó alaposan elkevertem. Körülbelül 10 szem egész borsot is hozzádobtam és 2 duci gerezd reszelt fokhagymával is együtt pirítottam még 1-2 percig, majd felöntöttem 8 merőkanállal a bordaporc főzőlevéből. Ekkor jöhettek a felkockázott zöldségek, 30dkg zeller, szintén 30dkg sárgarépa és az előző este beáztatott lencse is. Nekem két megkezdett zacskó lencséből jött össze a 40dkg, de persze egy teljes zacskóval mehet belőle simán. 6 babérlevelet is hozzádobtam még, forrást követően pedig  25dkg házi vastagkolbász (én a karikákat még félbevágtam) is a fazékban landolt egy evőkanálnyi mustár társaságában. Összesen 35 percig rotyogtattam ezt az alapot, a vége felé pedig hozzáöntöttem még a maradék főzőlevet is (+5 merőkanál), mert a kelleténél sokkal sűrűbb lett az összeállítás, haha, és a bordaporc még nem is volt benne ugye.

Az újraforrást követően jöhetett bele a rántás, amit a következőképpen készítettem: 2 evőkanál zsírt jól felforrósítottam, alaposan elkevertem 2 evőkanál liszttel (én kukoricalisztet használtam), 1-2 perc után meghintettem egy teáskanálnyi őrölt édes paprikával is, majd újabb kevergetést követően elkezdtem az alapom levével szép fokozatosan felengedni folyamatos kevergetés mellett. Amikor már egy jól elkevert sima állagot sikerült elérnem, akkor a leveshez öntöttem folyamatos kavargatás mellet, adtam hozzá egy evőkanálnyi almaecetet is és egy csokor apróra vágott petrezselyemmel gazdagítottam tovább az összeállítást. Rottyantottam egyet még rajta, végül pedig jöhetett az időközben kisebb darabokra vágott bordaporc is. Pár percig rotyogtattam még, majd késznek nyilvánítottam a nagy művet!

dsc05277.JPG

dsc05279.JPG

Illatra, állagra és ízre is egészen elképesztő lett a végeredmény. Ezúttal hagytam a füstölt bordaporcot érvényesülni, nem fűszereztem agyon az ételt és igaz véletlenül de kimaradt a chili is belőle, de a borstól, illetve a kolbásztól így is kellemesen csípős lett a végeredmény. Ugyan frissen kicsit levesesebb volt a mű, másnapra pont a lehető legtökéletesebb, főzelékes állagúra sűrűsödött az egész. (8 adag)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8514081365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2018.06.29. 15:51:42

Abba fogom hagyni ennek a blognak az olvasását, mert ez így simán ember kínzás. Kellene lenni egy rendelés gombnak alul.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2018.07.01. 13:43:32

@wrstjnethn: hahaha, ez jó. :) azért remélem maradsz! ;)
süti beállítások módosítása