Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Így csinálj SMACK levesből menő szendvicset!

Nyugi, ez egy teljesen komolytalan, ám mégis élvezhető őrület

2018. november 06. - Csabi Konyhája

A közelmúltban futottam bele ebbe a teljesen elmebeteg receptvideóba az instagramon és a minap egy régi barátomnál vendégeskedtem épp, aki nem mellesleg egyébként elég nyitott az emeletes baromságokra. Néhány pálinka kör után valahogy őrült receptötletekről kezdtünk el beszélgetni, majd a már fent említett videó megtekintése után úgy tűnt nincs visszaút, elkészítjük a saját kis spontán verziónkat, ami már csak az alapanyagok tekintetében is elég erős eltérést mutatott végül az eredetihez képest, haha...

dsc05926.JPG

Már eleve azzal a nem elhanyagolandó különbséggel kezdtünk neki, hogy nem volt otthon toast kenyér, úgyhogy mi bagettel dolgoztunk és igyekeztük a félbevágást követően minél szebben megpirítani egy serpenyőben, amiben előzetesen némi vajat olvasztottunk fel. Közben leforráztuk és lefedtük a csirkés smack levest is egy tányérban. A megpirított bagett alsó felére cheddar és trappista sajtot halmoztunk, majd az időközben elkészült levesből villával egy elég szép adagot halmoztunk a tésztából a sajt ágyra. Mivel a cheddar sajt az első kör után elfogyott, így a tésztára már csak trappista sajt került, majd 1 percre mikróba tettük, hogy gyönyörűen megolvadjon a sajt. A bagett tetejét ráhelyezve pedig már faltuk is a szendvicset. Ennyi az egész!

Igazából ha jobban belegondolunk, csináltunk egy menő sajtos szendvicset, amit felturbóztunk némi tésztával, haha. Nyilván toast kenyérrel elegánsabb lett volna a végeredmény és némi szószt, mondjuk egy jófajta BBQ locsolást is elbírt volna a végeredmény, de összességében nézve, amilyen hülye ötletnek tűnt az egész, ahhoz képest a végeredmény teljesen élvezetes lett. Nyilván rendszer nem lesz a dologból, de egynek elment, illetve jót röhögtünk az elkészítése közben.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5314334531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2018.11.07. 13:43:54

Tésztát kenyérrel? Pláne úgy, hogy a tésztán semmi feltét nincs? (Az 1 dkg sajtot ne számítsuk annak, az csak dísz.)
Kösz, nem.

Mindig csodálkozom, hogy egyesek mit meg nem esznek.
És még a disznót szidjuk.

Sir Mortzosch 2018.11.07. 13:47:31

Elmehet. Izé... elmebeteg.

Attilajukkaja 2018.11.07. 16:48:21

Fogyókúrás kajának tűnik! :o)))

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2018.11.07. 18:32:38

@ételizésítő: ahogy az a cikkben is le van írva, CSIRKÉS ÍZESÍTÉSŰ smack levessel dolgoztunk, illetve mivel spontán ötlet volt az egész, így a sajt csak korlátozott mennyiségben volt a háztartásban, de azért 1 dekánál több volt. ;) na mindegy, a lényeg azon volt/van, hogy ez nem egy komoly "recept", amit szerintem ennél jobban nem tudtam volna kiemelni az írásban, viszont egy komoly receptvideó alapján készítettünk el otthon talált dolgokból. :) béke

ételizésítő 2018.11.07. 19:09:34

@Csabi Konyhája:
Tök mindegy, milyen ízesítésű, azaz a gyártó szerint milyen ízt ad ki az a vegyszerkeverék, amit a zacskóba raktak. A tésztán nincs hús.
Egyrészt gusztustalanul néz ki, másrészt tésztás szendvics? Ne röhögtess. Még milánói makarónival sem, pedig azon még hús meg paradicsom is van, ez meg csak natúr tészta.

Ha az éhhalál küszöbén van az ember, akkor talán értelmezhető, egyébként nem nagyon.

Attilajukkaja 2018.11.07. 19:30:25

@ételizésítő:
Azt hiszem sikerült találnod a sima káka szárán 5-6 csomót! :o)))

"A tésztán nincs hús."
És? Mondta valaki, hogy ez egy húsos szendvics?

"Ha az éhhalál küszöbén van az ember, akkor talán értelmezhető"
Látom, nagyon egészséges életmódot élsz, és még soha nem voltál másnapos. Gratulálok! :o)))))

ételizésítő 2018.11.07. 20:07:11

@Attilajukkaja:
Nem élek nagyon egészséges életmódot, de tényleg soha nem voltam még másnapos, mivel soha nem voltam még részeg. Bár nem tudom, ez hogy jön ide, másnaposan ilyen hányás kinézetű cuccokat szoktak enni az emberek?

Azt írta: CSIRKÉS ÍZESÍTÉSŰ.
Amit tisztán vegyszerekkel állítanak elő, csirkét soha nem látott. Érted esetleg az összefüggést?

Egyébként te ennél ilyen két zsemle között vegyszeres főtt tészta jellegű szendvicset?

Attilajukkaja 2018.11.07. 21:31:01

@ételizésítő:
"másnaposan ilyen hányás kinézetű cuccokat szoktak enni az emberek?"
IGEN! Még ennél brutálisabb dolgokat is.

"Azt írta: CSIRKÉS ÍZESÍTÉSŰ."
És a tészta valóban az. De nem írta sehol, hogy hús lenne benne.

"Érted esetleg az összefüggést?"
Nincs összefüggés.

"Egyébként te ennél ilyen két zsemle között vegyszeres főtt tészta jellegű szendvicset?"
Józanul biztosan nem. :o)))

ételizésítő 2018.11.08. 00:36:59

@Attilajukkaja:
Ilyenkor értékelem igazán, hogy nem szoktam berúgni.
Másnap belegondolni, hogy ilyet ettem előző este... hát az nagyon szar lenne.

Attilajukkaja 2018.11.08. 09:23:37

@ételizésítő:
Jól teszed, de nem a szendvics miatt.
Amúgy meg szerintem klassz dolog néha őrültségeket csinálni, ha ezzel másokat nem bántasz. Látszik, hogy Csabiban van spiritusz! :o)

ételizésítő 2018.11.08. 14:50:29

@Attilajukkaja:
Hát ha ennyi benne a spiritusz, az egy Bunsen-égő egyszeri meggyújtására sem lenne elég.

Attilajukkaja 2018.11.08. 17:59:44

@ételizésítő:
Ne forgasd ki a szavaimat, sehol nem mondtam, hogy CSAK ENNYI! De ha csak ennyi lenne, valószínűleg még mindig jóval több szorult belé, mint egyesekbe. :o)))))

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2018.11.13. 13:08:43

@Attilajukkaja: fúúúú micsoda "perpatvar" alakult itt ki közben. köszi a kedves szavakat! :)
@ételizésítő: nagyon nem jött át neked ennek a cikknek a lényege, illetve többször is kiemeltem, hogy ez egy komolynak szánt receptvideó komolytalan interpretálása, kár ezen ennyire pörögni, itt az oldalon több száz komoly recept található amúgy, szóval magyarázkodni nincs okom. lapozzunk.
süti beállítások módosítása