Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Kapros-túros tészta kolbásszal és szalonnával

Sütőben összesütve és sajttal az igazi!

2020. április 19. - Csabi Konyhája

Korábban alkottam már valami hasonlót, ez csak később jutott eszembe, de nincs is ezzel semmi baj, mert hát ha valami igazán jó, azt a végtelenségig lehet variálni. Az alapkoncepció ugyan erősen hasonló, jelen esetben egy adag jó kis házikolbász adja meg az igazi különlegességét ennek az elvadult túrós tészta kombinációnak.

dsc08261.JPG

Első körben egy villával kicsit összetörtem egy csomag túrót (450g) majd jó alaposan elkevertem egy nagy pohár tejföllel (450g), sóztam és fél csokor friss kaporral is elkevertem, amit előzetesen apróra vágtam. 

dsc08242_1.JPG

Ezután egy serpenyőben felolvasztottam egy evőkanálnyi sült zsírt majd szép pirosra pirítottam 20dkg felkockázott füstölt kolozsvári szalonnát (6 perc) majd két duci fokhagymát (20g) hozzádobtam reszelve és egy egyperces kavargatást követően a kolbászkarikák (15dkg) is csatlakoztak az alaphoz. Körülbelül két perc alatt szépen lepirult a kolbász is, így késznek nyilvánítottam ezt a nagyon menő szalonnás szakanyagot. Közben megfőtt az 500g tészta is, én pennét választottam, de persze ez ízlés szerint variálható, illetve nem szükséges teljesen puhára főzni, hiszen még a sütőben is el fog tölteni egy kis időt. A leszűrt tésztát előbb a kolbászos alappal forgattam össze, majd a tejfölös túróval is jó alaposan elkevertem, végül egy kizsírozott tepsibe öntöttem. A tetejére 20dkg füstölt edami reszelt sajtot szórtam és némi tarkaborsot őröltem még rá és előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütöttem.

Illatra és kinézetre is nagyon guszta lett a végeredmény és hát bizony az ízvilágra se lehetett panaszom. A rendkívül hangsúlyos kapros túróval kegyetlen párost alkotott a kolbász és a szalonna miközben a sajt veszettül nyúlt és minden egyes tésztadarabot átjárt a mennyei szaft. Egy igazán ütős, ellenállhatatlan tésztaétel ez, amivel garantált a jóllakottság és a siker! (5 adag)

dsc08252.JPG

dsc08253.JPG

dsc08263.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr8515623936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2020.04.20. 19:54:35

Tudom, ízlések és pofonok…. A szalonnáig jó, de a kapor, a fokhagyma, és a kolbász nekem értelmezhetetlen, a túrós tésztán.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2020.04.21. 07:41:08

@élhetetlen: igen, azt bele is akartam írni a cikkbe, hogy egész biztos megosztó ez a kaja, mert tudom, hogy nagyon sok ember idegenkedik úgy alapból a kaportól és hát jelen esetben ez még csak egy dolog, haha. :) Amúgy én egyszer egy ismerősömnél ettem valami hasonló kenyérlángost (mínusz túró) és akkor én is ledöbbentem, hogy amúgy mennyire működőképes a kapros-tejfölös-kolbászos-szalonnás feltét, persze némi nyitottság azért erősen javallott.

élhetetlen 2020.04.21. 19:50:39

@Csabi Konyhája: Ne vegyél túl komolyan! A nyitottság megvan, pl. a parti büfében vett lángost megkenem tejföllel, és ha sikerült velős pacalt szereznem, azt terítek rá, ha nincs, jó a lecsó is, és szeretem az ananászos, szalonnás rántottát is. De a kaporhoz, és a fokhagymához kevés a nyitottság. A fokhagymával is úgy vagyok, hogy néha eszem kolbászt, tudom, hogy van benne, de önszántamból semmibe nem teszek. 45 éve nem volt a konyhámban (előtte meg nem volt konyhám).

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2020.04.22. 08:46:39

@élhetetlen: Na akkor itt a probléma! Hát én viszont nagyon nagy fokhagyma fan vagyok, szinte nincs olyan étel, amibe ne tennék bőségesen. Ha kicsit betegeskedek, akkor eszem nyersen, reszelve citrommal és mézzel elkeverve. :) Fú de amúgy ez a velős pacalos lángos meg az ananászos szalonnás rántotta (ha komoly), akkor igen érdekesen hangzik... Ez utóbbit szerintem ki is próbálom, aztán majd jól szétszednek a kommentelők és az anti ananász hadsereg :))))

élhetetlen 2020.04.22. 15:02:52

@Csabi Konyhája:
Teljesen komoly. Régen voltam fiatal, de akkor a Kecskeméti utcában volt egy Alföldi nevű söröző. Elég gyakran megfordultunk ott suli után, suli helyett (az ELTE TTK még a Múzeum körúton volt). Ott lehetett három féle lángost is kapni, volt a csikós lángos, ez valami kolbászpörkölt szerű kence volt, volt lecsós, és volt velős. Az Aligai Degeszben két velős étel van, a velővel töltött rántott szelet, és a velős pacal. Ebből szoktam hazavinni egy dobozzal, és két napig kenem a lángosra.
A szalonnás, ananászos rántotta meg úgy született, hogy míg anyu élt, kacsákat is tartott, és én kaptam a melleket. “Keletiesen” szoktam megsütni, csíkokra vágva, darabolt ananásszal, öt fűszer keverékkel, szójaszósszal. A darabolt ananász jó nagy doboz volt, annyi nem kellett, viszont úgy befőttként nem igazán szerettem. Így találtam ki a szalonnával összesütést, aztán rá a tojást, mint maradék felhasználást.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2020.04.22. 16:14:06

@élhetetlen: köszi a részletekbe beavatást! utóbbit biztos megcsinálom majd valamikor! :)
süti beállítások módosítása