Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Ázsiai narancsos csirke

Egy igazán ellenállhatatlan, ragacsos finomság

2020. november 16. - Csabi Konyhája

Egy jó kis ütős ázsiai ételre vágytam, így aztán pont kapóra jött a ShopBuilder oldalán még régebben elmentett recept, amit egy kicsit az én ízlésvilágomra formálva, itt-ott megváltoztatva készítettem el. Megmondom őszintén, először nem fűztem túl vérmes reményeket a végső ízvilághoz, mármint nem igazán gondoltam, hogy túlzottan különleges lesz, de már most lelőhetem a poént, miszerint ez NEM csak egy sima narancsos csirke, sokkal több annál!

dsc02470_1.JPG

Kezdésként egy nálam jól bevált módszer szerint max hőfokon 6 percig pirítottam folyamatos kevergetés mellett 50dkg kockázott csirkecombfilét. Előzetesen felolvasztottam 30g vajat és utána került a csirke a serpenyőbe és valahol a második perc környékén 1-1tk sóval és őrölt fekete borssal is meghintettem. Miután elkészült, egy tányérba kiszedtem és félretettem. Ugyanebben a serpenyőben készítettem el az ellenállhatatlanul finom, igencsak spéci ízvilágúra sikeredett mártásomat, amihez 3 narancs kifacsart levét (2dl), 3ek mézet, 6ek szójaszószt és 4ek almaecetet használtam. 1-1tk őrölt gyömbérrel, őrölt korianderrel és ázsiai WOK fűszerkeverékkel fűszereztem és egy késhegynyi őrölt habaneróval is meghintettem, valamint 3 gerezd reszelt fokhagymát (15g) is dobtam hozzá. Az első rottyanást követően három evőkanál lisztet fokozatosan hozzáadva folyamatosan kavargattam, hogy ne legyen csomós, persze ezt másféleképpen is meg lehet oldani, szokás kérdése. Mivel én abszolút nem szoktam liszttel sűríteni, így hirtelen ezt a megoldást rögtönöztem. Ha már jól besűrűsödött a mártás, akkor összekeverhetjük a csirkedarabkákkal és pár percig még rotyogtathatjuk és én ekkor még 3tk szezámmaggal is megszórtam. 

Mivel én nagy kutyulómester vagyok, most engedtem a csábításnak és jó alaposan összeforgattam főtt rizzsel, ami persze rögtön fel is vette a mennyei mártást, de nem bántam, mert legalább egész biztosan minden egyes rizsszemet átjárt ez a szuper ragacsos, ütős ízvilágú mártás. Igazából sikerült felülmúlni az előzetes várakozásaimat és egy igencsak menő, ütős ízvilágú kicsit édeskés kicsit savanykás, leheletnyit csípős ragacsos finomság született, ami ráadásul nevetségesen rövid idő alatt elkészíthető. (2-3 adag)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5116282016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása