Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Sörkánaán a budapesti Nagykörúton

Az ország legnagyobb minőségi sörszaküzlete

2021. június 06. - Csabi Konyhája

Több, mint 5 évvel ezelőtt indult webshopként, jelenleg pedig 2 lokációval rendelkezik a Beerselection. Az egyik üzlet Hűvösvölgyön a HÜVI Szolgáltatóházban, a másik pedig a József körúton a Blaha és a Rákóczi tér között található, én most ez utóbbit fedeztem fel igencsak alaposan.

dsc03460.JPG

Az üzletben Lénárt László vezetett körbe, illetve rengeteg háttérinformációval is ellátott és közben sokat mesélt a különböző sörökről, miközben örömmel nyugtáztam már a legelső pillanattól kezdve, hogy üvölt a jófajta metal és bár korábban sosem jártam itt, azonnal úgy éreztem, hogy hazatértem. Egyébként ez a családias, közvetlen hangulat úgy láttam, hogy eléggé jellemző, hiszen ottlétem alatt minden betérő vendéggel kitüntetett figyelemmel foglalkoztak és tényleg időt, energiát nem sajnálva igyekeztek segíteni megtalálni a megfelelő seritalt mindenki számára. Erre már csak azért is van nagy szükség, mert közel 700 (!!!) féle sör közül válogathatunk, amik 25 ország főzetei. Mint megtudtam, a legnépszerűbb típus, amit a legtöbben keresnek az IPA, azon belül is a NEW ENGLAND IPA. Úgy játszanak a komlókkal, hogy különböző gyümölcsös, virágos ízhatásokat érnek el, amit nagyon sokan kedvelnek, köztük például én is. Ezután következnek a népszerűségi sorban a Stoutok, Porterek és egyre jobban keresik a savanyú söröket is. Ezekből igen népszerűek azok, amelyeket gyümölcs hozzáadásával készítenek. A dobozos, üveges sörök mellett csapon is található heti váltásban többféle sör, most ráadásul pont egyik nagy kedvencem, egy sour, azaz savanyú sör is volt (Bellwoods Jelly King), amiből persze muszáj volt meginnom egy pohárral. Itthon még talán annyira nem elterjedt, anno én a Beer Burger BBQ fesztiválon ismerkedtem meg vele, illetve aztán amerikai turnénk során is előszeretettel kortyolgattam. Most is maximálisan elégedett voltam, aki még nem kóstolta, én határozottan ajánlom, hogy tegyen egy próbát, bár az is biztos, hogy nem mindenkinek lesz a kedvence...

dsc03457.JPG

dsc03459.JPG

De persze a tradicionális (Lager, Pilsner, Búza) és a belga sörök szerelmesei sem csalódhatnak a kínálatban, tehát egészen biztos, hogy mindenki megtalálja a számítását. Normál esetben az emeleti galérián is lehetne helyben fogyasztani, de tekintettel a jelenlegi helyzetre, csupán a teraszon kiülve van mód egy jó kis különleges sörözésre. Útravalóra kaptam négy doboz sört és a Mogyi egyik újdonságából is, amit kifejezetten sörkorcsolyaként állítottak össze. Én nagy rágcsa fan vagyok, és nem feltétlenül nagyok az igényeim amúgy ezen a fronton, haha, de azt kell mondanom, hogy ez nekem nem annyira jött be sajnos. Eléggé fura a sajtos popcorn is és a wasabi bundás mogyorót se mondanám a legjobb választásnak egy sör mellé, ezeken kívül némi kesudió,  fokhagymás sokmagvas kenyérkarika, chilis pörkölt kukorica kapott még helyet a zacskóban. Nem lesz kedvenc.

Na de nézzük a söröket! Elsőként a Stone Rippert kóstoltam, ami egy 5.7%-os San Diego Style Pale Ale. Szó se róla, finom volt, de én az ennél karakteresebb, ütősebb ízvilágú söröket kedvelem. Másodikként a Space Lord következett az Invitro Sörfőzdétől, egy Dupla IPA 8%. Itt már határozottan egy teltebb ízű sörről beszélhetünk, bár ez még mindig nem teljesen az én világom. A Hajnalisörfőzőktől az AURORA egy DDH Nipa típusú 6.5%-os sör, illatra rendkívül markáns, kesernyés, gyümölcsös jegyekkel, ízben viszont nem hozta számomra azt amit az illat alapján vártam volna, de persze ez is rendben volt. A kávés porter (Fehér Nyúl 9.8%) sikerre volt ítélve már a kinyitás előtt és igazából hozta is a tőle elvárt krémességet, karaktereket. Nagyon szeretem az ilyen söröket.

dsc03476.JPG

Egy szó mint száz, egész biztosan sűrű vendég leszek itt! Minden sörkedvelőnek ajánlok egy betérést ide, hiszen a különleges élmény garantált, legyen szó egy kis sörözésről, vagy egy jó kis elviteles csomag összeállításáról.

unnamed_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5916576088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0dzsud0 2021.06.08. 08:52:57

Kedvenc sörbeszerző helyem, nagyon rendben van a kínálat.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2021.06.10. 08:52:08

@0dzsud0: Szuper! Nem is értem, eddig hogy kerülhettem el...
süti beállítások módosítása