Már egy ideje türelmetlenül várta sorsát egy adag darált dió a konyhámban, én pedig végül egy pofátlanul egyszerű tésztaétel formájában gondoltam, hogy felhasználom, a végeredmény pedig szokás szerint kissé merész, ám határozottan finom lett.
Első körben feltettem a tészta főzővizét forrni, a szósz elkészítéséhez pedig ráérünk akkor nekifogni, ha már a tésztát a forrásban lévő sós vízbe tesszük. Én farfalle tésztát (250g) használtam de persze ez ízlés szerint variálható. Egy lábasba öntöttem 200ml tejszínt (20%), amit közepes hőfokon elkezdtem melegíteni. Sóztam, borsoztam és 1gerezd fokhagymát (2g) is belereszeltem, majd 50g reszelt grana padano is csatlakozott az alaphoz. A darált diót (50g) a végén adtam hozzá és igazából akár itt meg is állhattam volna de én úgy gondoltam, hogy egy tonhalkonzervvel (130g) is tovább gazdagítom és még pár percig rotyogtattam ezt a kissé extrém elegyet, míg a tészta el nem készült.


Ekkor jó alaposan összekevertem a kettőt, tálalásnál pedig még némi sajtforgáccsal, chilivel és frissen facsart lime levével is megbolondítottam a végeredmény. Egy gyors, egyszerű, ám mégis eléggé ütős, nem éppen hétköznapi ízvilágú finomság született. (2 adag)

