A túrógombóc a káposztás tésztához hasonlóan szintén nagy gyerekkori kedvenc, számtalanszor betegre zabáltam magam belőle, de eddig még nem próbálkoztam az elkészítésével. Az alapokat nem akartam nagyon megreformálni, viszont körítésnek mindenképp valami különlegeset akartam...
HOZZÁVALÓK (8 gombóc)
500g túró
150g búzadara
3 tojás (M)
20g cukor
csipet só
A szamóca öntethez
450g szamóca (fagyasztott)
500ml víz
500ml citromlé (frissen facsart)
60g cukor
egy nagy marék friss bazsalikom
8g keményítő
A túrót villával áttörtem, majd hozzáöntöttem az előzetesen felvert és a cukorral kikevert tojásokat, hozzáadtam a búzadarát és a csipet sót és alaposan összedolgoztam, majd hűtőben pihentettem lefedve 4 órán keresztül. Ezután nedves kézzel gombócokat formáztam (nekem 8 darab lett) és óvatosan forrásban lévő vízbe helyeztem. Érdemes óvatosan keverne egyet rajta, nehogy leragadjon az edény aljára. Miután feljöttek a gombócok a víz tetejére még egy-két percet várjunk és után szedjük ki és az előzetesen szép aranybarnára pirított zsemlemorzsában forgassuk meg.
Amíg a hűtőben pihentek a gombócok, elkészítettem az öntetemet is, amihez egy zacskónyi fagyasztott szamócát használtam, amit előzetesen felengedtem szobahőmérsékleten, négybe vágtam és egy lábosba dobáltam, hozzáöntöttem a vizet és a citromlevet, megszórtam cukorral és elkezdtem melegíteni. A forrást követően még 5 percig rotyogtattam, majd félrehúztam és megvártam, hogy kicsit kihűljön. Ezután egy jó nagy marék friss bazsalikom társaságában jó alaposan leturmixoltam az egészet és visszaöntöttem a lábosba. Hozzáadtam a keményítőt, alaposan elkevertem és a rottyanás után 1-2 perc alatt a kívánt sűrűségűre főztem.
Nos, jelen esetben leginkább a szamóca öntetre vagyok a legbüszkébb, haha, de azért persze a gombóc se lett rossz, a kettő együtt pedig maga a mennyország!