Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Töltött káposzta füstölt bordaporccal

Egy igazi örök favorit, amit egyszerűen nem lehet megunni

2019. január 02. - Csabi Konyhája

A töltött káposzta megint csak egy olyan étel, amit nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatni. Egy igazi örök favorit, amit viszont mindeddig sose mertem elkészíteni. Ez is tipikusan egy olyan fogás, amiről elmondható, hogy ahány ház, annyi szokás, ezt támasztja alá a végtelenhez közelítő receptek sora, ami a neten fellelhető. Igazából én előzetesen nagyjából tudtam, hogy milyet szeretnék, na még szép, hogy valami olyasmit, amin én magam is felnőttem odahaza.

dsc06229.JPG

Tovább

Burger Mustra #148 - Grand Kakas, Budapest

Elég régóta, igazából a valamivel több, mint két évvel ezelőtti nyitása óta szemeztem már a Nagykörúton található Grand Kakassal, aminek felmenő egységeivel már jó ismertséget ápoltam előzetesen és a legifjabb Kakas étlapja már elsőre is igen szimpatikus volt számomra, noha némi fenntartással és nem kevés félelemmel dédelgettem látogatási tervemet. Aztán most nemrégiben úgy alakult, hogy egy baráti sörözés keretein belül sikerült a tervet valóra váltani és egy jópofa serital mellé megnéztük, hogy milyen itt a kaja helyzet.

dsc06145.JPG

Tovább

Újragondolt rántotta variáció a Don Pepétől

Fullos tojásrántottás tekercs a havi aktuális őrület

Múlt hónapban debütált a Don Pepe legújabb ételcsoportja, a Fried Chick & Roll pedig egy igen erőteljes indításnak bizonyult, ami után első olvasatra azért nem dobtam akkora hátast a rántottás tekercstől, ami a decemberi kínálatot erősíti. Ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért nem hagyhattam próba nélkül és kíváncsian vártam, vajon milyen is ez az újragondolt rántotta őrület...

dsc06203.JPG

Tovább

Mesés kávéspecialitások és jópofa harapnivalók Veresegyházon

A Joan Kávéháza egy igazi gyöngyszem, amit mindenképp érdemes meglátogatni

Veresegyházáról két dolog egészen biztos, hogy szinte mindenkinek az eszébe jut. Az egyik az asszonykórus, a másik pedig a medveotthon. Mostantól viszont jó, ha mindenki megjegyzi azt is, hogy a Fő úton található egy olyan kávéház, ahova titkon mindenki szeretne elbújni egy kis időre és kizárni a külvilágot, miközben átadja magát a különböző ízek és élmények okozta megnyugvásnak, léleksimogatásnak.

dsc06151.JPG

Tovább

Wellington Burger, ha már unod a szokásos karácsonyi menüt

Egy igazán ütős és különleges alternatíva akár az ünnepi asztalra is

Az egész ötlet még nyárra vezethető vissza, amikor életemben először készítettem teszt jelleggel otthon egy Juicy Lucy burgert, amit megfejeltem még annyival, hogy a húspogácsát baconbe csomagoltam és úgy sütöttem ki és hát a végeredmény valami egészen káprázatos lett. Korábban elég sok csalódás ért Juicy Lucy fronton, aztán innen jött a dolog, hogy elkészítsem a magam verzióját és hát ahhoz képest hogy első próbálkozás volt, minden előzetes várakozásomat sikerült felülmúlni. Akkor csak egy sima teszkós tigris zsemlébe került a húspogi, ami egyébként meglepően jól teljesített, de ugye visszatérő problémaforrás, hogy ha az ember otthoni burgerezésre adja a fejét, nem mindig olyan egyszerű jó bucit találni hirtelen. Na és ekkor jött az újabb továbbgondolás, hogy mi lenne ha a húspogácsát végül leveles tésztába csomagolnám és sütőben sütném ki? Az eredmény előzetesen nem is lehetett kérdéses, hogy az utóbbi idők legkomolyabb gasztronómiai csodája van születőben...

dsc06102.JPG

Tovább
süti beállítások módosítása