Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Kéksajtos zellerszár krémleves

2016. február 24. - Csabi Konyhája

Nem is olyan régen, amikor életem első szárzeller krémlevesét készítettem, említettem, hogy bizony ennek egész biztosan lesz folytatása. Nos, el is érkezett az idő és néhány kisebb csavarral megbolondítva egy teljesen más ízvilágú leveske született!

Kezdésként felolvasztottam 5dkg vajat és még öntöttem hozzá egy kevés olajat, majd erre dobtam egy csomagnyi előzetesen száraira szedett, megmosott és felkockázott zellert, amit aztán fedő alatt 5 percen keresztül pároltam, időnként megkeverve. Ezután jöhetett 8dkg kéksajt, amit én előzetesen kisebb kockákra szedtem szét, majd addig kavargattam, amíg teljesen folyósra nem olvadt az egész. Ekkor felöntöttem egy liter vízzel és közepes hőfokon, időnként megkavarva vártam, hogy forrsának induljon, de még az azt megelőző pillanatokban hozzáreszeltem 3 gerezd fokhagymát, sóztam, frissen őrölt tarkaborssal gazdagon fűszereztem és még egy negyed szerecsendiót is belereszeltem, végül pedig felöntöttem 2dl tejszínnel (20%). Jó alaposan elkevertem, majd rottyantottam rajta egyet.



Botmixerrel jó alaposan pépesítettem az egészet és kész is voltam! Tálalásnál még gazdagon megszórtam apróra vágott, friss petrezselyemmel. Igazán karakteres, rendkívül pikáns, mégis lágy leves született, ami mellé egy kis bagett, vagy friss kenyér is remekül passzol! Ez most amúgy elég híg leves lett, szóval ha valaki sűrűbbre szeretné csinálni, annak 2-3dl vízzel kevesebbet ajánlanék a főzéshez.(3 adag)


A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr868576844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása