Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Chilis-tökös lecsó

Egy igazán csibészes verziója egy végtelenségig variálható ételnek

2018. július 03. - Csabi Konyhája

Ahány ház, annyi szokás, lehetne jelen esetben is puffogtatni a klisét. Legutóbb egy elég elvadult csirkemájas-chilis verziót sikerült prezentálnom, amit még azt hiszem sokáig nem fogok elfelejteni, de alapvetően nekem a kolbászos-tarhonyás a kedvenc lecsó fajtám. Most viszont gondoltam kipróbálom milyen a tökös verzió, és a chili most sem maradhatott ki...

dsc05341.JPG

A főzés mondhatni a már jól ismert műveletek sorozatával indult. 20dkg kockázott füstölt szalonnát zsírjára pirítottam (5perc) majd 40dkg vöröshagyma került a fazékba. Én most a félbevágást követően már csak szeleteltem, nem kockáztam fel, a lecsóban mindig jól mutatnak a nagyobbra hagyott zöldségek, így a hagyma is. Sóztam, borsoztam és 1tk őrölt köménnyel is megszórtam. Brutál sok zsír jött ki a szalonnából, én nem szoktam megijedni ettől, de akit zavar, az nyugodtan szedjen le belőle. A szokásos 10 perces dinsztelés végén még 3 gerezd fokhagymát is reszeltem a hagymás alapra és meghintettem 1tk őrölt édes paprikával. 1-2 perc kevergetést követően jöhettek a zöldségek is: 55dkg paprika és 56dkg paradicsom, tetszés szerinti méretűre és alakúra vágva. Két deci vizet is öntöttem hozzá és a Sárréti Chilifarm remekművéből, a Joker szószból is is hozzákevertem egy evőkanállal a lecsó alapomhoz. A forrást követően ismét sóztam, borsoztam, paprikáztam, illetve 1tk őrölt kurkumával is megszórtam és 1ek mustárt is belekevertem az alaplébe. 

10 perc múlva a meghámozott és felkockázott főzőtök (1.2kg) is a lábasba került, illetve ekkor 1tk kaporral is megszórtam a lecsót, majd fedő alatt 20 percen keresztül rotyogtattam csökkentett hőfokon, néha megkeverve. Végül fedő nélkül még 10 percet túlóráztam, ami idő alatt kicsit besűrűsödött az egész és tökéletesen puhára főtt már minden, majd ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve még 30dkg füstölt virslit is beledobtam a fazékba és összeforraltam a lecsóval.

dsc05337.JPG

Eredetileg csak zöldséges lecsó volt a terv, de aztán úgy gondoltam, csak szalonnával kéne kezdeni, végül a virsli is csábító ötletnek tűnt, és bele is került. A végeredmény pedig önmagáért beszélt. A jól ismert és szeretett lecsós ízvilághoz a tökkel és kaporral egy egészen érdekes felhangot sikerült hozzáadni, a chili joker szósz pedig mint mindig, most is hozta a formáját gyöngyöző homlok és egy kellemes légúttisztítás kíséretében, haha. (6 adag)

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr9914090271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGy 2018.07.04. 10:24:45

Jó recept! Egyébként én is a lecsón szoktam kiélni az elfojtott vágyaimat:)))
süti beállítások módosítása