A múltkori chilis-tökös lecsón felbuzdulva gondoltam tovább feszítem a műfaj adta amúgyis elég tág kereteket. Mindenképp valami egészen elképesztőt, nem megszokottat akartam főzni, és néhány apró fordulatnak köszönhetően eme célkitűzést maximálisan sikerült teljesíteni. Az alábbi recepthez némi nyitottság és extrém ízek iránti vonzalom mindenképp szükségeltetik.

25dkg kockázott füstölt tokaszalonna pirosra pirításával indult a főzés (kb. 7 perc), majd jöhetett a vöröshagyma (70dkg), amit lecsó lévén nem szükséges túl apróra vágni, de ez abszolút ízlés kérdése. Csupán sóval és frissen őrölt tarkaborssal fűszereztem, igaz jó kiadósan. Tekintettel a hagyma mennyiségére most negyed órán keresztül kevergettem, kavargattam végül 4 duci gerezd fokhagymát is reszeltem rá és 1tk édes őrölt pirospaprikával is megszórtam. 1-2 percnyi kavargatást követően a csumázott és felszeletelt paprika következett a sorban, amit fedő alatt, időnként megkevergetve 10 percen keresztül puhítottam és kb. 20-20 szem egész borssal és korianderrel is megkínáltam. Ekkor egy kiadós fűszerezés következett: kurkumából, szárított bazsalikomból és majorannából, római köményből is 1-1 teáskanálnyival meghintettem és ismételten sóztam az alapom.

Egy alapos összekeverést követően előbb a jó kis házikolbász (20dkg), 5 perccel később pedig a paradicsom és a padlizsán is a lábasba került, majd 10 percen keresztül megint csak fedő alatt, időnként megkevergetve kezdett szép lassan összeérni a mű. Ennyi idő alatt kissé össze is estek a zöldségek és brutális lémennyiség is keletkezett, úgyhogy innentől fedő nélkül rotyogtattam tovább a lecsót még további 30 percen keresztül Egy teáskanálnyi őrölt fahéjjal is megszórtam és egy evőkanálnyi almaecetet is öntöttem még az eddigiekhez. Elég brutális illatfelhő alakult ki időközben a konyhában és a lecsó is szépen besűrűsödött, a zöldségek pedig meseszerűen puhává főttel. Az ízvilágot nehéz röviden jellemezni, hiszen lényegében falatról falatra valami új élmény ért, miközben a fahéj végig uralkodónak mondható hol erőteljesebben, hol egy kicsit a háttérbe húzódva, ezzel pedig egy nem éppen hétköznapi élményt okozva. Ehhez jön a már jól ismert lecsós fíling, amit megint csak remekül feldob a fel-felbukkanó koriander, miközben a kolbászdarabkák is csak tovább erősítik az eddig sem gyenge, tovább színesítik az amúgy is gazdag ízvilágot. A borsozásnak és a csípős kolbásznak köszönhetően pedig még kellemesen csípős is az egész. Nem igazán tudtam elképzelni előzetesen, hogy mi fog ebből kisülni, de én végül maximálisan elégedett voltam és perverz mosollyal az arcomon lapátoltam be ezt a nem mindennapi ételt. Hidegen is abszolút megállja a helyét, egy szelet friss kenyérrel vagy bármilyen péksütemény társaságában pedig elég brutálisan jól lehet lakni egy tányérral. (6 adag)