Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Így készíts mennyei uborkasalátát!

Nem csak finom, de még pofonegyszerű is az elkészítése

2019. augusztus 16. - Csabi Konyhája

Elsőre talán furának is tűnhet, hogy külön posztot kap az uborkasaláta elkészítésének a folyamata, de az az igazság, hogy én borzasztó kritikus vagyok ebben a műfajban is és az egy kezemen meg tudom számolni az igazán finom salátákat, amiket ettem, ezek közül is pedig a házi, drága jó anyám féle az abszolút csúcstartó. Az igazat megvallva eddig nem is szántam rá magam, hogy elkészítsem a saját verziómat, aztán egyik nap gondoltam, itt az ideje, hogy ezen is túlessek és hiánypótló jelleggel meg is alkottam a saját verziómat egy jó kis oldalas lakoma mellé köretként.

dsc07219.JPG

5 darab (28dkg) fürtös uborkával dolgoztam, amiket szépen meghámoztam, majd lereszeltem szép vékony szeletekre. 1tk sóval meghintettem, jó alaposan összeforgattam és 10 percig hagytam állni, időnként átforgattam. Közben elkészítettem az alaplevet is amihez 2dl vizet és 1ek ecetet használtam, ez utóbbi nálam egy 5%-os almaecet volt, de ez ízlés szerint persze variálható. 2ek barnacukrot és 1 gerezd reszelt fokhagymát adtam még az ecetes vízhez és a cukor felolvadásáig kavargattam. A 10 perc leteltével leszűrtem a szép kis levet eresztett uborkát, majd az alapléhez kevertem. Érdemes ekkor még hűtőben pihentetni egy kicsit, de akár azonnal is fogyasztható. Ahhoz képest, hogy korábban sosem készítettem még uborkasalátát, az arányokat érzés szerint kialakítva rögtön elsőre sikerült a fentebb emlegetett otthoni tökéletes ízvilágot kialakítani. Nálam elmaradhatatlan némi tejföl és édes őrölt pirospaprika is de ez már abszolút ízlés kérdése. Egy igazi megunhatatlan, ellenállhatatlan finomság, egy igazi örökzöld sláger köretek terén, amit ugyan baromi egyszerű elkészíteni, de az eddigi sok negatív tapasztalatom alapján úgy néz ki legalább ugyanilyen egyszerű elrontani is. Persze ahány ház annyi szokás, de nálam ez az abszolút etalon uborkasaláta!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr5115011468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása