Nem is olyan régen alkottam már ebben műfajban egy egészen frenetikus egytálételt, ami tényleg annyira finom lett, hogy nem is kellett sokat várni a folytatásra. Most is ugyanazon az alapötleten indultam el, a sertésdagadót viszont lapockára cseréltem és bár a múltkori receptet irányadónak vettem, azért igyekeztem picit eltérni tőle, újítani itt-ott.
Kezdésként felolvasztottam egy evőkanálnyi sült zsírt majd a felkarikázott póréhagyma (25dkg), a félfőre vágott lilahagyma (30dkg) és az apró kis csíkokra vágott friss gyömbér (18g) is a lábosban landolt és egy 5 perces aktív hőkezelést kapott, ami idő alatt szépen össze is esett az elsőre talán ijesztőnek tűnő hagymamennyiség. Közben sóztam, borsoztam és 2tk ázsiai wok fűszerkeverékkel is megszórtam.
Ezután már az előzetesen nagyobb kockákra vágott lapocka (1.2kg) is csatlakozott a hagymás alaphoz, majd egy alapos összeforgatást követően fehéredésig pirítottam (kb.5perc), majd jöhetett 4 gerezd fokhagyma (22g) reszelve, 2ek chiliszósz, aminek a mennyisége persze a szósz erősségétől függően változhat, valamint 3ek almaecet, 6ek szójaszósz és 2ek méz is hozzáadásra került. Hozzáöntöttem még 2dl alaplevet, ami még a szilveszteri sonkafőzésből maradt, és ekkor zúdítottam a lábasba az előzetesen julienre vágott répát is (22dkg). Miután felforrt, csökkentett hőfokon, fedő alatt 45 percen keresztül rotyogtattam ezt mennyei mannát, időnként megkeverve, végül pedig fedő nélkül még 15 percet túlóráztattam, mire késznek ítéltem meg a nagy művet.
A hús ezúttal is meseszerűen puhára, omlósra főtt, és a szaft is pont kellemesen besűrűsödött, az ízélményről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Kellemesen pikáns, finoman csípős, igazi ázsiai ízvilág a javából! Főtt rizsre szedtem rá, illetve még friss petrezselyemmel is megszórtam tálalásnál, illetve némi szójaszószos locsolás is előnyére válik az összképnek. Összességében olyan nagyon nem tért el a végeredmény a fent említett recepttől, de azért egy picit mégis más lett. A lényeg az, hogy ez a fajta ízvilág sose baj, ha sűrűn visszaköszön a konyhában, mert egészen magával ragadó és durván addiktív, számomra legalábbis egész biztosan! (6 adag)
