Talán kevés ételt értenek annyian és annyira félre, mint az igazi carbonara receptjét. Az, hogy a legtöbb ember szerint alapvetés a tejszín használata még csak egy dolog, de az agyonfokhagymázás és zöldfűszerezés is szerintem a legtöbb ember számára a carbonara velejárója. Én egyébként elég nyitottan szoktam kezelni alaprecepteket és nem vagyok híve a rideg szabályok betartásának, de mivel régóta figyelemmel követtem már, hogy micsoda indulatokat képes kiváltani egy-egy carbonara recept, elhatároztam, hogy egy kicsit a mélyére ások a témának...
Több hazai és külföldi cikket is elolvastam és azt le lehet szögezni, hogy az eredeti cabonara egy roppant egyszerű étel és bár megkíván némi odafigyelést, a lényeg a következőkben rejlik: tészta, szalonna, tojás, sajt. Ugye milyen pofonegyszerű? Bár nagyon sok helyről lehet ihletet meríteni, most eltekintenék az összes felsorolásától, de például Antonio Carluccio egy elég hiteles forrás ezen a téren. Szalonna terén hivatalosan a guanciale / tokaszalonna a legjobb választás, de itt van némi engedmény, például több helyen is találkoztam pancettával a receptben, én is ez utóbbit használtam most. A másik sarkalatos kérdés a sajt, ami hivatalosan pecorino (juhsajt), de azért parmezánnal is helyettesíthető, én is így tettem. Persze akkor most biztos ezen is ki fog valaki borulni, hogy akkor ez már nem is az eredeti recept, azért úgy érzem, hogy igyekeztem maximálisan tiszteletben tartani az eredeti alapreceptet. Arányok terén nem igazán jutottam egyetemes számpárokra, így egy kicsit a megérzéseimet követtem ezen a téren, illetve nyilván valahol ízlés kérdése is...
Kezdésként feltettem a vizet forralni a tésztához, ami jelene esetben 250g durum spagetti volt. Közben csíkokra vágtam 100g pancettát és egy teáskanálnyi sült szalonnazsír felolvasztását követően szép pirosra, ropogósra pirítottam a szalonnát körülbelül 5-6 perc alatt közepes hőfokon. Utána felvertem két tojást két tojássárgájával és némi frissen őrölt tarkaborssal ízesítettem csupán. Alaposan elkevertem 100g reszelt parmezánnal is és vártam, hogy a tészta elkészüljön. Nyilván ízlés kérdése, de én eleve al dente főzöm mindig a tésztát, ez ennél az ételnél különösen ajánlott. Szűrés nélkül csak simán átszedtem a serpenyőbe és pár percig együtt pirítottam, kevergettem, kavargattam, és még egy merőkanálnyi főzővizet is mertem hozzá, hogy minél krémesebb legyen az egész. Ezután jött egy újabb sarkalatos pontja a műveletnek, miszerint nem rántottás tésztát szeretnénk készíteni, hanem hogy egy rendkívül krémes emulzió alakuljon ki a tojásos sajtos keverékből. A szalonnás tésztás alapot félrehúztam és körülbelül egy percig pihentettem és csak ezután öntöttem rá a tojásos keveréket, majd gyorsan jó alaposan összekevertem a tésztával. A végén még egy evőkanál főzővizet adtam hozzá és így egy egészen elképesztően krémes, szaftos állagot sikerült elérnem.
A tálalásnál pedig még némi parmezánt reszeltem rá és frissen őrölt tarkaborssal is fűszereztem. Hát mit is mondhatnék, ez egy valóban új élmény volt számomra is, hiszen eddig mindig csak baráti társaságban kóstoltam lelkes tejszínes/atomfokhagymás carbonara spagettit és valóban ég és föld a kettő. Nem biztos, hogy mindenkinek bejön amúgy ez az eredeti verzió, ezt persze mindenkinek szíve joga eldönteni, de azért egyszer az életben legalább érdemes kipróbálni szerintem! (2 adag)