Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Házi túrós bukta

Aki ezt kipróbálja, garantáltan nem akar majd boltit enni többet

2021. október 13. - Csabi Konyhája

A túrós bukta nagy gyerekkori kedvenc nálam, így aztán nem véletlen, hogy már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy elkészítem én magam is. Az idei év elején eléggé beleástam magam a kelt tészták és a cukrászat világába és már azért bátrabban bele merek vágni bármibe is, így aztán egy gyors általános receptmustra után össze is állítottam a saját kis verziómat.

dsc04181.JPG

Kezdésként 300ml langyos tejbe morzsoltam 25g élesztőt és egy evőkanálnyi cukorral kicsit elkavartam és félretettem. Közben egy nagyobb tálban kimértem a tészta többi hozzávalóját is: 600g liszt, 90g cukor, 10g vanillin cukor, csipet só, fél citrom reszelt héja, 1 tojás, 1 tojássárgája. Amikor szépen felfutott az élesztős-cukros tej, hozzáöntöttem még azt is és kézzel elkezdtem szépen összegyúrni, majd amikor már viszonylag egyenletesen összedolgoztam a hozzávalókat, még 100g olvasztott vajat is hozzáöntöttem és tovább gyurmáztam a tésztát. Akkor jó, ha már elválik az edény falától, ez nálam kb. 5 perc folyamatos gyúrás után következett be, a kezemhez viszont még mindig hozzáragadt és nagyon lágy volt a tészta állaga, de nem ijedtem meg, hiszen a rendkívül jól sikerült szalonnás-fahéjas csigánál is egy ilyen állaggal dolgoztam, a végeredmény pedig egy mesésen puha, foszlós tészta lett. Ezt csak azért írom ide, mert sok receptben olvastam, hogy ha nagyon ragad, akkor még adjunk hozzá lisztet, én ezt nem ajánlom, próbáljuk ügyesen a kezünkre ragadt tésztát a tálba tessékelni, fedjük le konyharuhával és meleg/langyos helyen kelesszük 50 percig.

dsc04174_1.JPG

dsc04173_1.JPG

Ez idő alatt elkészítettem a tölteléket is, amihez 350g túrót előbb villával alaposan áttörtem, majd mehetett hozzá 60g mazsola, 10g vanillin cukor, 90g cukor, 1 tojás, 3ek tejföl, fél citrom reszelt héja, 2ek búzadara. Jó alaposan összekevertem és félretettem. A tészta közben szépen megkelt és egy nagyobb cipót formáztam belőle, ekkor pedig már nem is ragadt a kezemhez! A cipót 8 egyenlő részre vágtam és kb. 10x15  centis téglalapokat nyújtottam ki a kis labdákból, majd egy jó púpozott evőkanálnyit kanalaztam rá a túrós szakanyagból és igyekeztem gyors mozdulatokkal bebugyolálni az egészet és végül egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyeztem egymás mellé a batyukat. Ezután egy újabb 15 perces pihentetés következett langyos helyen, konyharuhával letakarva. Ismét keltek egy kicsit a batyuk, megkentem a tetejüket egy felvert tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben (légkeveréses funkció) 25 perc alatt készre, gyönyörű aranybarnára sütöttem.

dsc04175.JPG

dsc04178_1.JPG

Fantasztikusan megnőttek és kitöltötték a tepsit sütés közben és valami egészen elképesztő illatfelhő töltötte be az egész lakást is. Ahogy arra előzetesen számítottam, itt-ott kicsit kiszakadt a tészta, illetve előtört a túrós töltelék, de én semmiképp se akartam spórolni a töltelékkel, de ha egy kicsit ügyesebb lettem volna a becsomagolásnál, akkor biztos szebb lett volna a végeredmény. 

 dsc04179.JPG

Ahogy arra előzetesen számítottam, a tészta álomszerűen puha és foszlós lett, a túrós töltelékkel együtt pedig minden eddigi túrós bukta élményemet sikerült felülírni. Igazából nem is olyan nagy vesződés ezt megcsinálni, szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tegyen egy próbát, hiszen a sütőből kivett, még meleg buktának egyszerűen nincsen párja! Egyébként még másnap is teljesen jó volt, de az igazi katarzis frissen, melegen éri az embert. (8 darab) 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7216719364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2021.10.13. 16:12:27

Túrós tehén inkább :D :D

élhetetlen 2021.10.16. 23:22:11

Tudom, hogy messze még a húsvét, de ha már kelt tészta, nézz rá a kutyatlanul.blog.hu-ra, ha lesz tíz perced. Nem gasztroblog, de a madárkákkal érdemes foglalkozni, ha van gyerek a családban, vagy barátoknál. Sok pipics recept van az interneten, de vagy nem foglalkoznak a madár szemével, vagy borsot, vagy szegfűszeget írnak. Ezek nem ehetőek, és azt nem mondhatod egy gyereknek, hogy előbb kapard ki a madárka szemét, utána egyed meg. Az újításom csak a csoki szem.
süti beállítások módosítása