A Burger House annak idején egy nagyon fontos szereplője volt a hazai kézműves burger forradalomnak és volt idő, amikor több egységgel is büszkélkedett a franchise. Időközben sikerült egy nagyon jó szakmai és személyes kapcsolatot is megalapoznom Lázár Péter agytröszttel, akinek a nevéhez fűződik még az egykori Pöriző is, azaz a palacsintába töltött pörkölt különlegességek. Péter aztán a gyermeke születése miatt egy időre szüneteltette a vendéglátós tevékenységét, de a tavalyi év végén visszatért ahhoz, amihez a legjobban ért, a burger készítéshez. Ezen apropóból látogattam meg Petit és a Burger House jelenlegi bázisát a budakalászi METRO épületében, ahol egy kiadós beszélgetés mellett meg is kóstoltam a régi-új ismerősöket.
Az étlapon olyan örökzöld összeállításokat találunk mint a klasszik, a bacon, a retro, a pikáns, a chicky, az áfonyás, a grillsajtos, a vega, a rántottsajtos és a meats burger, illetve egy pulled pork szendvics is helyet kapott az étlapon. Első körben a jó öreg bacon burgerre neveztem be, de érdekességképp megnéztünk egy vegát is mellé. A zsemle egy egészen könnyed és finom darab, pont optimális mérettel és végig jól egyben lehetett tartani. A zöldségek nagyon frissek és finomak voltak és a házi szósz is egy hibátlan alkotás. Az összeállítás egyértelműen legerősebb darabja a 150g húspogácsa, ami tényleg párját ritkítja ízre és állagra egyaránt. Komolyan mondom, top5 húspogácsa! Ráadásul nagyon jól lett készítve, egyszerűen tényleg hibátlan!
A vegáról túl sokat nem tudok nyilatkozni, korábban már volt szerencsém beyond meat húspogácsához, ami egyébként tényleg egy már-már zavarba ejtően jó műhús. A sültkrumpli volt talán a menü legkevésbé erős eleme, de folyamatban van a lecserélése egy minőségibb szereplőre.
Némi beszélgetést követően még megkóstoltam a pulled pork szendvicset is, hiszen nagyon felcsigázott a dolog, amikor végigbeszéltük az étlap szereplőit. A lepénykenyér ebben az esetben is egy egészen kiváló pékáru, friss, ropogós, az összeállítást pedig a minimalizmus jellemzi, de a szó lehető legjobb értelmében. A lepénybe mindössze amerikai káposztasaláta és tépett malachús kerül, mindkettő nagyon jó érzékkel adagolt mennyiségben. Nem is tudom hirtelen melyiket istenítsem jobban, hiszen a káposztasaláta szerintem egy borzasztó egyszerű műfaj, mégis rettentő kevés helyen volt eddig szerencsém igazán jóhoz. Nos, azt kell mondjam, hogy ez a káposztasaláta viszont az egyik legjobb amit valaha kóstoltam, ízre és állagra is maga a tökély! A pulled pork szintén nagyon erős eleme az összeállításnak, ízre és állagra is kiváló. Nem gondoltam volna előzetesen, de ez a szendvics engem totálisan elvarázsolt és nagyon nagy rajongója lettem. Így kell ezt csinálni!
Jelenleg a wolt és a foodora rendszereken lehet rendelni a Burger House-tól Békásmegyerre, Budakalászra és Pomázra, de tervben van a saját futáros kiszállítás bevezetése is a jövőben és talán, ha minden jól alakul, lesz még lehetőség arra is, hogy újra egy beülős egységgel büszkélkedjen a Burger House. Én kívánom ehhez a legjobbakat Péternek, mert az, amit csinál, amit kínál, jelenleg tényleg egy nagyon erős szereplőjévé teszi a hazai palettán és igazán megérdemelne egy rendes beülős egységet a dolog, hiszen azért mégiscsak a frissen, helyben fogyasztás az igazi ebben a műfajban.