Sütőtökből sosem elég alapon most egy brutális rakottas ételt készítettem, amiben egészen elképesztő és változatos ízek kavarognak. Laktató és ellenállhatatlan finomság!
Sütőtökből sosem elég alapon most egy brutális rakottas ételt készítettem, amiben egészen elképesztő és változatos ízek kavarognak. Laktató és ellenállhatatlan finomság!
A Don Pepe novemberi újdonságai közt egy vegán pizza és egy vegán burgerrito szerepel, én pedig az előbbi mellett döntöttem, mert ezek a vegán pizzák rendesen ízleni szoktak nekem mindig, ez az összeállítás pedig különösen jól hangzott. Szokás szerint a békásmegyeri étteremből rendeltem. (3690.-)
Az utóbbi időben többször is megmutatta igazi arcát az ősz, így aztán én is arra gondoltam, hogy egy jó gazdag, sűrű leves elkészítésével hangolódom minderre. Két nagy kedvencemet, a sütőtököt és a céklát állítottam a középpontba, így aztán túl nagy kockázatot nem is vállaltam a végeredményt illetően.
Rendes óbudai lakosként élénk figyelemmel követtem nyomon a Szentlélek téri HÉV megálló megújulását, szépülését, különös tekintettel a nem túl megkapó késdobáló kocsma-gyrosos páros ledózerolását és a helyére felhúzott kétszintes épület megszületését. Aztán egy évvel ezelőtt előbb az alsó szektor nyitotta meg kapuit, ami egy rendkívül szimpatikus és igencsak tágas pékség, majd az idei nyár folyamán a tetőterasz is elstartolt, én pedig egyre aktívabban kacsingattam a hely felé utazásaim során. Aztán nemrégiben összefutottam ezeréves zenész cimborámmal, akivel nagyon régen nem találkoztam már és egy nagyon jóízű beszélgetésbe keveredtünk a budapesti éjszakában. Rácz Tibi, akit régimotoros koncertre járók Pucu néven talán jobban ismerhetnek a Plastic Bitch soraiból, de több fővárosi szórakozóhely is az ő nevéhez fűződik. Mint megtudtam, időközben átnyergelt a gasztró vonalra és láss csodát, a szóban forgó Átszálló útjait egyengeti éppen. Na nem is kellett ennél több, hamar megbeszéltünk egy találkozót, hogy közelebbről is szemügyre vegyem az impozáns egységet.