Ha egyszer bejön egy jó recept, akkor azt érdemes addig variálni, amíg jönnek az ötletek és van kedve az embernek foglalkozni vele. Én így vagyok a muffinokkal is, de az utóbbi időben nagy sikerrel készítettem egyfajta elvadult piskóta alternatívának is nevezhető gyümölcsös finomságokat is. Ilyen volt az ananászos-kókuszos és a szamócás-fehércsokis remekmű is, most pedig a sárgabarackot tettem meg főszereplőnek túróval kiegészítve. A végeredmény pedig az előzmények ismeretében nem túl meglepő módon ismételten fenomenális lett, amiért ebben a nyári hőségben is érdemes lehet arra a fél órára bekapcsolni a sütőt.
Bő 6 évvel ezelőtt már volt szerencsém a Bp BARbq belvárosban található egyes számú egységéhez, amiről már akkoriban is szuperlatívuszokban nyilatkoztam. Azóta a Duna-parton, egész pontosan Pünkösdfürdő magasságában, a Római-part után is nyitottak már egy elég menő nyári helyet, illetve idén a legújabb, harmadik egységét is megnyitotta a Serényi Zsolt által vezetett brand a Hello Buda gasztro udvarban. A vízparti hellyel már régóta szemeztem, ráadásul elég sűrűn szoktam eltekerni mellette, illetve kis túlzással a szomszédban lakom, szóval több okból kifolyólag is úgy éreztem, igazán illene már meglátogatnom.
Az utóbbi időben elég sokat tekertem a Dunakanyarban és már többször is keresztülhajtottam Verőcén, ahol egy útszéli kis bódénál mindig masszív hambi illatfelhőbe ütköztem és legutóbb el is határoztam, hogy legközelebb megállok majd itt egy tesztelésre. A legutóbbi bringázás alkalmával már hazafelé menet eleget is tettem mindennek, az előzetesen átnézett kínálat ismeretében pedig joggal bíztam egy jó kis ízélményben az Útonálló barátságos kis teraszán.
Már a múltkori, rendkívül jól sikerült jalapeno-sajtkrémleves készítése közben megszületett az ötlet, hogy az egészet egy muffin receptté alakítom és már előre izgultam, hogy hogyan is fog összeállni majd a kész mű és milyen is lesz a végeredmény. Azt viszont már most előre elárulom, hogy sikerült megalkotnom az abszolút győztest sós muffin kategóriában.