Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Gyengécske pizza mustra @ Pizza Forte

Többet ígért a mű, mint amit végül a valóságban nyújtott

2020. február 16. - Csabi Konyhája

Ez a teszt jó példája annak, hogy ami késik, nem múlik, vagy éppenséggel jobb későn, mint soha! Sokan, sok mindent ajánlanak nekem, plusz ugye én is nyitott szemmel járok a világban és egyre csak gyűlnek a tesztelendő helyek és ételek, én pedig igyekszek sort keríteni mindenre előbb vagy utóbb. Jelen esetben egy cirka két és fél évvel ezelőtti Don Pepe pizzatesztem alkalmával érkezett az ajánlás egyik olvasómtól, hogy mindenképp ki kell próbálnom a szóban forgó chili con carne pizzát a másik nagynevű pizzériánál, a Pizza Fortenél. Az információt elraktároztam, majd a napokban meg is született az elhatározás és bepróbálkoztam a művel!

dsc08055.JPG

Tovább

A Don Pepe februári tekercsében nincs semmi extra, de veszettül finom!

Egy jól megpakolt, tökös összeállítás

A múlt havi félresikerült tekercs és a botrányos hamburger után kissé nehezemre esett ismét a Don Pepétől rendelni, illetve nem kevés félelemmel keveredő szkeptikussággal vártam a tekercsem megérkezését. A havi újdonság igazából ezúttal kerül minden harsány őrületet, viszont messze áll a szürkeségtől is, hiszen azért elég szépen sikerült a legjobb hozzávalókat összeválogatni egy jó kis fullos tekercshez, amit most egész egyszerűen csak Don Pepe Tekercs névre kereszteltek. tortilla, cheddar sajtszósz, bacon-ös, kolbászos, hagymás, zöldséges tojásrántotta, paradicsom, csemegeuborka, jalapeno, rántott csirkemellcsíkok, füstölt mozzarella (2180.-)

dsc08050.JPG

Tovább

Törökországi íztúra #3 - Baydöner, Izmir

A végére azért csak jutott egy igazi, mindent elsöprő katarzis

Az érkezés utáni kissé szürreális de azért mindenképp pozitív élményként megmaradó nagy zabálást és a másnapi igencsak minimalista dürümözést követően a harmadik ízkaland az egyébként egy ideig Budapesten is működő Baydöner egységében történt, továbbra is Izmir központi sétálóutcáján. A szuper kedvesség itt is végigkísérte ittlétünket, egy üveg víz alapértelmezés szerint pedig a cég ajándéka volt kezdésként, ami mindenképp egy nemes gesztus.

dsc07989.JPG

Tovább

Törökországi íztúra #2 - Sakipağa Dönerevi, Izmir

A minimalizmus jegyében

Folytatódjon hát törökországi ízkalandozásaim bemutatója! Az első este igazán eseménydúsra sikerült, a másnapi kis kalandozást, városnézést követően csöppet megéhezve tértünk be az első utunkba kerülő kebaboshoz, ami Sakipağa DÖNEREVI névre hallgatott és elég erős kontrasztot mutatott a cigifüstös helyhez képest. Rendkívül egyszerű, letisztult külcsínnel és belsővel, minimalista választékkal. Kicsit utánaolvasva megtudtam, hogy a Sakipağa egy 1923-ban indult tejtermékekkel foglalkozó cég, és ennek a mondhatni szerelemgyermeke a Dönerevi névre keresztelt kebabozó.

dsc07978.JPG

Tovább

Botrányos fércmunka lett a Don Pepe havi burgere

A hangzatos összeállítás a valóságban teljesen más képet mutat

Korábban már többször kifejtettem értetlenségemet azzal kapcsolatban, hogy mennyire furcsák a minőségi ingadozások a Don Pepénél, hiszen egy franchise lényege az lenne, hogy az adott étel, mindig, minden körülmények között ugyanolyan legyen. Persze apró eltérések lehetnek, sőt, még akár izgalmasnak is nevezhető, de amikor konkrét alapanyagok maradnak ki, vagy a megnevezetthez képest valami teljes mással próbálják hülyének nézni a kedves vendéget, arra egyszerűen nincs magyarázat. Pedig alapvetően én szeretem a Don Pepét és az ott kapható ételek, de az ilyen szintű hektikusság sajnos egyre inkább csorbítja lelkesedésemet. Jelen esetben a hónap extra burgerével jártam úgy (a Gépmadár utcai egységből rendelve), hogy eddigi Don Pepés teszteléseim abszolút negatív csúcspontja lett, annyira botrányos volt az egész! Szerintem épp elég az alábbi képre csak ránézni, de az szépen kivesézem, hogy mi is volt itt a baj!

page_2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása