Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Darált húsos ragu édesburgonyával

Egy ellenállhatatlanul finom és pikáns egytálétel

2022. május 02. - Csabi Konyhája

Nagyon szeretem az édesburgonyát, viszont egyre nehezebb már valami újat kitalálnom, bár legutóbb a paprikás krumpli elég nagy poén volt, most csak egy sima darált húsos ragut készítettem végül, bár a végeredményre ezúttal sem lehetett panaszom.

dsc03740_1.JPG

Kezdésként egy evőkanálnyi olvasztott sült zsíron üvegesre pirítottam 300g kockázott lilahagymát, amit csupán sóztam az ötperces folyamat közben. Ekkor jöhetett a darált hús (80dkg), ami nálam most sertés dagadó volt, de ez persze ízlés szerint variálható. Addig kavargattam, kevergettem, amíg egy szép egységes színt kapott a hús (kb. 3 perc), ekkor hozzáborítottam egy konzervnyi hámozott és aprított paradicsomot (400g) és egy komolyabb fűszerezésen is átesett a lábas tartalma: 1-1tk bors, füstölt paprika, kurkuma, római kömény, őrölt habanero. Ekkor adtam hozzá 4 gerezd (12g) reszelt fokhagymát is és 5 percig kavargattam ezt a mennyei alapot, majd felöntöttem 3dl vízzel és hozzáadtam a felkockázott batátát (1kg) is és 15 percig még fedő alatt rotyogtattam, időnként megkeverve. Végül 5 percet fedő nélkül is rotyogott még az étel, egy picit még sóztam és egy kis füstölt paprikával is meghintettem még, tálalásnál pedig némi reszelt sajttal, tejföllel és petrezselyemzölddel koronáztam meg. Mennyei ízkavalkád! (4 adag)

dsc03734.JPG

dsc03736.JPG

dsc03738_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7417807329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása