Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Juhtúrós pogácsa

Pihe-puha és légiesen könnyed a végeredmény, aminek lehetetlen ellenállni

2023. március 25. - Csabi Konyhája

Tavaly csináltam már egy elég jól sikerült medvehagymás pogácsát, a szóban forgó juhtúrós verziót pedig már jó ideje terveztem, hogy elkészítem. A végeredmény egy igazán tökéletes vendégváró, vagy éppenséggel sörkorcsolya, ami jó eséllyel igen hamar el is fog fogyni. Frissen az igazi, de még 1-2 nap elteltével is meglepően jól működik és puha maradt.

dsc04801.JPG

100ml meleg tejben elkevertem egy csapott evőkanálnyi kristálycukrot és belemorzsoltam 20g friss élesztőt. Amíg felfutott, addig egy nagyobb tálban szépen kimértem a többi hozzávalót: 500g liszt, 2tk só, 300g juhtúró, 150g puha vaj, 1 tojás, 200g tejfől (20%). Kézzel elkezdtem szépen összedolgozni, majd a felfutott élesztős tejet is hozzáöntöttem és kb. 10 percig aktívan gyúrtam, dagasztottam a tésztát. Én egy kicsit túlságosan lágynak éreztem, de ekkor nem akartam még módosítani az arányokon. Konyharuhával letakarva egy órán át kelesztettem, majd kiborítottam a belisztezett asztalra és ekkor azért adtam még némi lisztet hozzá és egy kicsit átdolgoztam, majd egy ujjnyi vastagságúra nyújtottam. Tetszés szerinti nagyságú pogácsákat szaggassunk és sütőpapírral kibélelt tepsire pakoljuk a pogikat. Be lehet kicsit vagdosni, rácsozni is akár, de persze nem kötelező. Konyharuhával letakarva további 30 percet kelesztettem, majd lekentem egy felvert tojással, amibe egy csipet sót is tettem. Akár sajttal vagy valamilyen maggal is megszórhatjuk a pogácsákat, én most némi lenmagot szórtam a pogik tetejére.

dsc04793.JPG

dsc04794.JPG

190 fokra előmelegített sütőbe toltam (légkeveréses funkciót használva) és az eredetileg tervezett 15 percet már nem is vártam meg, 13 perc után késznek ítéltem meg a pogácsákat. Rácsra kiszedve vártam meg hogy kihűljenek, de persze ki tudja ezt kivárni, úgyhogy persze amint már nem tűzforró volt, azonnal meg kellett kóstolnom, haha. Hát mit is mondhatnék, várakozáson felüli lett a kész mű, valami egészen elképesztő módon puha és könnyed a pogácsa tésztája, kívül egy hajszálvékony picit ropogós kéreggel és egy inkább naturális ám mégis finom ízvilággal, illetve mennyei összképpel. Persze a pogácsa is egy olyan műfaj, hogy a végtelenségig lehet variálni a hozzávalókat, további ízesítéseket, bonyolításokat, én most ezúttal egy inkább egyszerűbb ízvilág mellett döntöttem. Nekem amúgy csak két nagy tepsin fértek el a pogácsák, erre jobb, ha felkészül mindenki, aki a recept kipróbálására adja a fejét! :) 

dsc04802.JPG

dsc04810-horz.jpg

A SÓBORS egy korábbi írásából merítettem az ötletet a saját receptem kialakításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7518078888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása