A Don Pepénél továbbra sem kell a szomszédba menni egy kis őrületért, meghökkentő ételpárosításért, keresztezésért. Ezúttal a satay csirke esett áldozatául a megpizzásításnak, én pedig izgatottan vártam a futár érkezését. Íme a szikár tények: currys sajtkrém, mozzarella, wok zöldségmix, roston sült csirkemell, mangós-kókuszos-satay szósz, mogyoró (2990.-)

A legutóbbi brutális tojásközpontú receptem sikerén felbuzdulva gondoltam, hogy még van hova tovább fokozni az őrületet, amiben nagy segítségemre volt egyik kedvenc Instagram csatornám (Tasty), ahol még régebben láttam ezt a receptet és gondoltam itt az ideje, hogy elkészítsem a saját kis verziómat.

Már egy ideje itt pihent a konyhában egy üveg ajvár arra várva, hogy valami ínycsiklandozó fogás szülessen belőle. Régebben volt egy spéci bugerem, amiben én is előszeretettel használtam ajvárt, de valahogy egy összetett recept formájában nem igazán jutottam gondolatban tovább annál, mint hogy a sült húsokat kenegessem vele. Lényegében ez a recept se sokkal több az utolsó gondolatnál, ám összességében mégis egy igazán meglepő, egyszerű, de mégis nagyszerű étel született ajvárral a főszerepben! Az ezen a linken található recept adta egyébként az ötletet a saját művemhez, az eredeti receptet itt-ott megvariálva picit. 

A blog rendszeres olvasói számára már nem ismeretlen eredetű rajongásom az esztergomi híd túloldalán található Középkori Parasztétteremmel kapcsolatban, hiszen korábban már háromszor (#1, #2, #3) is sikerült rabul ejteniük nem csak a hely utolérhetetlen atmoszférájával és a felszolgálók fergeteges stílusával, de bizony az ételek brutális mennyiségével és minőségével, ízével is. Egy kis szlovák körtúra alkalmával már a kezdeti tervezéskor biztos pont volt egy megálló Párkányban, ahova szigorúan farkaséhesen érkeztünk.

A gyöngyösi Steakpalota egyfajta kultikus helynek számít a városban és nemrég új helyre is költözött, viszont mivel a régiben nem jártam, így azzal összehasonlítani nem tudom. A jelenlegi lokáció viszont egészen parádés, hiszen úgy van közel a városközponthoz, hogy közben mégis egy félreeső kis utcából nyílik, így aztán egy teljesen nyugodt, eldugott környezetben találjuk a kívülről és belülről is rendkívül letisztult, szimpatikus képet mutató éttermet. Kint két kis asztal van csupán, ami étkezéshez annyira nem alkalmas szerintem, inkább iszogatáshoz, így végül bent foglaltunk helyet.