Balogh Dani barátom már sokszor sokféleképpen bizonyított a gasztronómia területén. Ott jeleskedett a hazai burger forradalom idején is a W35-nél, majd a számomra mai napig egyik legnagyobb kedvenc helyemet, a Revoluciónt nyitotta meg a legmenőbb tex-mex fogásokkal. Legutóbb desszert fronton, egész pontosan különböző alkoholos fagyikkal varázsolt el, most pedig ismét új terepen, magyaros vizeken evezve igyekszik mindenkit magával ragadni, aki új, érdekes és maradandó ízélmények után kutat. Pont mint én!
A Bazilikától csupán pár lépésre, az Október 6. utcában található Nudli Tésztakantin decemberben kezdte meg működését, értelemszerűen a helyzetre való tekintettel, akkor csak házhozszállítással. Aztán most nemrégiben végre rendesen is kinyithatta kapuját az egyébként igencsak impozáns belső kialakítású és számomra meglepően nagy alapterületű tésztázó, de kint is van pár asztal, ahol helyet lehet foglalni. Az ételek elkészülését nyugodtan figyelemmel lehet követni, hiszen látványkonyhán készülnek a különböző finomságok. Nem túl meglepő módon a különböző sós és édes házi tészták a központi elemei az étlapnak, de eléggé szemrevaló az előétel és a leves szekció is, a desszertekről nem is beszélve. Nem volt egyszerű a választás, de az mondjuk egyértelmű volt, hogy a sós és az édes verziók közül inkább az előbbiből fogok választani. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere! Túrós csusza, káposztás tészta, krumplis tészta, rakott bárány, lecsós galuska, csirkepaprikás nokedlivel és végül de nem utolsósorban a számomra talán legérdekesebb tépett kacsás, káposztás nudli. Így aztán maradtam is ez utóbbinál.
Amin leginkább meglepődtem és egyben nagyon örültem is neki, hogy egy igazán nekem való, őszinte tálalás formájában kerül prezentálásra az étel. A szimpatikus kis vájlingba először a készre főzött, majd ízlésesen lepirított, igencsak méretes nudlik kerülnek, majd erre halmozzák a mennyei kacsás-káposztás őrületet, amitől ránézésre és az illatától is elaléltam. A nudli egész egyszerűen hibátlan, vajpuha, a káposztás kacsa pedig megint csak egy tökéletes eleme a tányérnak ízre és állagra egyaránt. Egy kőkemény ízorgia az egész, egyszerre harsány és mégis harmonikus az ízek együttese. Dani előéletét jól ismerve azért fel voltam készülve, hogy egész biztosan valami brutál finomat fogok enni, de azért erre még én magam se voltam teljesen felkészülve. Engem konkrétan már a legelső falatnál fanatizált az egész.
Ezek után muszáj volt valami desszertet is kipróbálnom és mivel vargabéles fronton eddig nem igazán gyűjtöttem túl jó élményeket, kíváncsi voltam, vajon itt meg tudnak-e majd lepni... Meg tudtak. Az adag itt is egészen emberes, a cérnametélt és a túrós-mazsolás töltelék valami egészen elképesztően fantasztikus együttest képez és a fahéjas tejfölös körítésért is jár a nagy pacsi. Ez bizony egy nagyon kompakt kis hagyományőrző ám mégis modern desszert kompozíció.
Bár csak két ételt kóstoltam meg, magabiztosan állítom, hogy egy külföldi turista számára egész biztosan egy izgalmas és jó belépő a magyaros ízek világába egy itt elköltött ebéd vagy vacsora, ugyanakkor nekünk, belföldi vendégeknek is tartogat annyi érdekességet és izgalmat az étlap, hogy bátran ajánlható legyen mindenki számára, aki nem csak finomat de kellő mennyiséget is szeretne enni. Az árak sincsenek elszállva, különösen ha a lokációt is figyelembe vesszük. Az általam elfogyasztott nudli például 2390 forintba kerül és simán jól lehet lakni vele, miközben egy olyan ízélmény is párosul hozzá, ami azért nem mindennapi. Italok terén különböző kézműves sörök közül is lehet válogatni akár üveges akár csapolt formában, így aztán tényleg simán el lehet itt tölteni pár kellemes órát, az már egyszer biztos! Biztos vissza fogok még térni, hiszen eleve tele van az étlap izgalmasabbnál izgalmasabb tételekkel, ráadásként pedig heti ajánlattal is várják a kedves vendégeket. Köszönöm az élményt, hajrá Nudli!!!