A tavalyi év végén eléggé rákattantam a muffinkészítésre és több egészen elképesztő finomság is született (sütőtökös, mogyoróvajas-banános, almás-fahéjas) a konyhámban. Nem hagyott nyugodni a dolog, mindenképp szerettem volna egy jó kis dögös keresztezést is alkotni, így aztán az ünnepekre való tekintettel hamar megszületett a zserbó és a muffin egyesítésének az ötlete.

A korábbi receptjeimben bevált anyaghányadokat vettem alapul, de nyilván kellett módosítani itt-ott, illetve nem voltam biztos benne, hogy mi is lesz a tökéletes arány, mivel zserbót sose készítettem korábban, de bíztam az ösztöneimben. Első körben 150g lisztet, 150g nádcukrot, 150g darált diót, 1 csomag (12g) sütőport és egy csipet sót alaposan összekevertem. Egy másik tálban pedig 100g szőlőmagolajat 2 tojással, 200g baracklekvárral és 150ml habtejszínnel (30%) szépen összedolgoztam, majd a szárazanyagokkal is jó alaposan összeforgattam, simára kevertem.

Ezután a papírkosárkákkal kibélelt muffinformába először csak 1-1 evőkanálnyit tettem a masszából majd kis csokikockákat is elhelyeztem egyenlő arányban minden kosárban mielőtt a maradék szakanyaggal is befedtem volna őket. A tetejére megint csak kis csokikockákat helyeztem, amiket picit bele is nyomkodtam a masszába. 90g sütési étcsokoládéval dolgoztam, de ez nyilván ízlés, megszokás dolga, hogy ki mit használ. Nekem kicsit sok lett egyébként a matéria, így még egy szufléformát is meg tudtam vele tölteni.

Az eddigi bevált formula szerint 190 fokra előmelegített sütőbe (légkeveréses funkcióval) toltam és 20 perc alatt készre sütöttem a muffinokat. 5 percet pihentek még a formában, majd rácsra kiszedve vártam meg hogy kihűljenek. Mit is mondhatnék... Ez valami csoda lett! Hozta az előzetes várakozásokat a kész mű. Egy egészen lágy, pihe-puha állagú, egyszerre erőteljesen diós és csokis finomság született, ami elég jól hozza a zserbó életérzést. A lekvár talán picit lehetett volna hangsúlyosabb, de igazából így sem okozott csalódás a végeredmény.