Na nézzük milyen is egy igazi amcsi burger!
A B-Bop's egy drive-through étteremlánc az USA-ban, Iowában és mivel az amerikai turnénk első állomása Des Moines-ban volt, így az érkezés napján a helyi szervező kifejezett ajánlására tettem is egy próbát a hellyel. Úgy láttam, hogy vannak kiülős asztalok ...
Na ez már tényleg több a soknál, viszont megint csak átkozottul működik a párosítás!
A Don Pepénél nem kell szomszédba menni egy kis őrületért, de az ehavi extra pizza láttán megint sikerült lesokkolódnom. "Hát ez nem igaz már!" Hördültem fel elsőre. Hova lehet még az őrületeket fokozni??? Hot dog pizza? Mi van?!? Ráadásul nem is ...
Végre egy szuper burek a fővárosban!
Egyik nagy kedvencem a burek, amit idehaza azért nem kapni minden sarkon, illetve ha valahol mégis találtam, nem sikerült azt a felemelő érzést átélnem, mint amikor Szerbiában járva hódoltam a burek iránti határtalan rajongásomnak. Egy jó ideje szemeztem a ...
A tökéletesen omlós, szaftos hús és ropogós bőr megéri a befektetett munkát
Az utóbbi időben eléggé rámentem az úgymond alapreceptek elkészítésére, eddigi elmaradások pótlására, ilyen volt legutóbb a töltött káposzta is nemrég és ilyen a most szóban forgó csülök is, amihez sokszor sokféle formában volt már szerencsém de én magam ...
Nagy kedvenceim közé tartoznak a különböző tésztaételek, ehhez képest az utóbbi időben nem nagyon alkottam ebben a műfajban. A sajtos tészta is a nagy favoritok egyike, és hát bizony 1-2 aprósággal mindig lehet valamit csavarni, variálni rajta, hogy ...
Nincs mit szépíteni, ez úgy tökéletes, ahogy van!
Nagy rakott krumpli rajongó vagyok, amiről kétszer már itt a blogon is megemlékeztem 1-1 recepttel (#1, #2) és a Don Pepe serpenyős ételei közül ugyan még nem volt szerencsém a szóban forgó műhöz, de lényegében azonnal megelőlegeztem a frenetikus jelzőt, ...
A nagysikerű kebab party után máris itt a folytatás, ami mi más is lehetne, mint egy fergeteges burger party! A helyszín ismételten a Hari Kebab lesz, ahol korábban már teszteltem a hamburgert (erről látható egy kép alább), ami számomra mindig is egy kebab ...
Édes és sós ízek mennyei násza, egy igazi villantós vendégváró étel
Nagy rajongója vagyok az édes és a sós ízek találkozásának, illetve úgy alapból szeretem a kicsit extrémebb összeházasításokat, még ha ez a recept nem is nevezhető kifejezetten szélsőségesnek, de az elkészült végeredmény valahogy mégis sokkal komolyabb ...
Chilis bab kedvelők előnyben!
A Don Pepe legifjabb ételcsoportja, a tortilla tekerések az eddigiek alapján engem elég nagy rajongóvá tettek, hiszen ízre és adagra is jól eltalált kajákról van szó és a MexBeef Wrap névre hallgató (1980.-) januári összeállításról pedig már első olvasatra ...
Ismét egy fővárosi zaba party kézműves sörökkel és határtalan jókedvvel!
Már a 2017 márciusi nyitása óta lelkesen figyelemmel követem a Hari Kebab működését és szép lassan nagy rajongóvá és törzsvendéggé váltam, ami a kiváló ételeken kívül a hely kisugárzásának és a kellemes családias légkörnek is köszönhető. A brutális névadó ...
Megújult nem csak a hely, de az étlap is
Korábban egy duplateszt keretein belül már értekeztem a Wesselényi utcában található Beer & Burgerről, amiről aztán én azt hittem, hogy már bezárt, hiszen volt hivatalos búcsúesemény is 2018 májusában, mivel a kreatív mag új helyen, a burgereket ...
Egy igazi örök favorit, amit egyszerűen nem lehet megunni
A töltött káposzta megint csak egy olyan étel, amit nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatni. Egy igazi örök favorit, amit viszont mindeddig sose mertem elkészíteni. Ez is tipikusan egy olyan fogás, amiről elmondható, hogy ahány ház, annyi szokás, ezt ...
Elég régóta, igazából a valamivel több, mint két évvel ezelőtti nyitása óta szemeztem már a Nagykörúton található Grand Kakassal, aminek felmenő egységeivel már jó ismertséget ápoltam előzetesen és a legifjabb Kakas étlapja már elsőre is igen szimpatikus ...
Fullos tojásrántottás tekercs a havi aktuális őrület
Múlt hónapban debütált a Don Pepe legújabb ételcsoportja, a Fried Chick & Roll pedig egy igen erőteljes indításnak bizonyult, ami után első olvasatra azért nem dobtam akkora hátast a rántottás tekercstől, ami a decemberi kínálatot erősíti. Ettől ...
A Joan Kávéháza egy igazi gyöngyszem, amit mindenképp érdemes meglátogatni
Veresegyházáról két dolog egészen biztos, hogy szinte mindenkinek az eszébe jut. Az egyik az asszonykórus, a másik pedig a medveotthon. Mostantól viszont jó, ha mindenki megjegyzi azt is, hogy a Fő úton található egy olyan kávéház, ahova titkon mindenki ...
Mogyoróvajas hamburger? IGEN! Ezt muszáj kipróbálnod!
Első alkalommal kerül megrendezésre a Csabi Konyhája és a Stop Burger közös eseménye, aminek a keretein belül egy egészen egyedülálló, bombasztikus ízvilágú burgert kóstolhattok meg! Sokat agyaltunk és egyeztettünk, mire megszületett ez a különleges burger ...
Ha kíváncsi vagy milyen lehet egy jó vadpörkölt pizzaként, akkor ezt ne hagyd ki!
Tavaly ilyenkor a szarvas volt a nagy sláger a Don Pepe kínálatában, akkor egy fenséges szarvasburger élménnyel gazdagodtam. Most az őz került a középpontba a pizza és hamburger esetében is, én pedig első körben az előbbire vetettem rá magam! Már első ...
Egy felejthetetlen ízorgia, amit mindenképp érdemes kipróbálni az óbudai karácsonyi vásárban
Azt már megszoktam, hogy Balogh Dani kreatív séf időről-időre előrukkol valami egészen fantasztikus gasztronómiai csodával, újítással, így aztán mondhatni a legnagyobb természetességgel vettem tudomásul, hogy a W35, a Revolución, a palacsintába tekert ...
Egyik személyes kedvencem és specialitásom, amit most új szintre emeltem!
Korábban már megemlékeztem egy cikkben egyik nagy kedvencemről, házi specialitásomról, a nachosról. Aztán első ízben az időközben már megboldogult Bikini Beachen tartott Csabi Konyhája események keretein belül emeltem új szintre ezt a fantasztikus snacket, ...
A kiváló burgerek mellett a szendvics is csillagos ötösre vizsgázott
Alig két hónapja, hogy egy frenetikus burgerezés képében nem csak hogy megismerkedtem, de rögtön szívembe is zártam Békéscsaba egyik, ha nem a legfontosabb street food helyét, a Stop Burgert. Már akkor is felfigyeltem az ínycsiklandozó szendvics kínálatra ...
Válogatott burger és szendvics csodákkal az étlapon
A Carnivore már nevében is igen beszédes. Némi angol nyelvtudással hamar ki lehet következtetni, hogy bizony itt a hús lesz a főszerepben, másrészről, hogy ha még idevesszük Tamás András kreatív ténykedését is a projektben, hamar összefüggésbe hozható a ...
Na ilyen egy igazán menő tekerés!
Fried Chick & Roll néven új ételcsaláddal bővült a Don Pepe eddig sem szerény kínálata, és mostantól minden hónapban egy új tekerccsel fognak majd jelentkezni. Első olvasatra és a szórólapra pillantva is igencsak bizalomgerjesztő volt a dolog, így ...
Ezért tényleg érdemes felkeresni ezt a XV. kerületi parkolót!
Már jó ideje rajta volt a listámon ez a már első ránézésre és a kínálat tekintetében is végtelenül szimpatikus kis hely, ami 2010-ben kezdte meg működését, de mivel eddig eléggé kívül esett a járt útvonalaimon elég sokáig tartott, hogy elérkezett az első ...
A jól ismert étel egyik lehetséges verziója, ami egyszerű ám mégis nagyszerű
Bolognai spagettit ilyen vagy olyan formában egészen biztos, hogy mindenki evett már, és az is egészen biztos, hogy mindenkinek megvan a maga kedvence, én is sokszor, sokféleképpen csináltam már, bár nálam a végeredmény mindig elég távol esett a ...