Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Botrányos fércmunka lett a Don Pepe havi burgere

A hangzatos összeállítás a valóságban teljesen más képet mutat

2020. január 27. - Csabi Konyhája
Korábban már többször kifejtettem értetlenségemet azzal kapcsolatban, hogy mennyire furcsák a minőségi ingadozások a Don Pepénél, hiszen egy franchise lényege az lenne, hogy az adott étel, mindig, minden körülmények között ugyanolyan legyen. Persze apró ...

Egy igazán autentikus török kebabozás története

Amikor a szürreális keveredik a fantasztikussal

Izgatottan vártam első törökországi látogatásomat, ami egész pontosan Izmir városában történt és bíztam benne, hogy sikerül majd egy jó kis autentikus kebabozóba is eljutnom a rövidke kintlétem alatt. Kívánságom hamar valóra vált, hiszen alig hogy ...

Csak egy sima sajtos-csirkés tekercs, némi szépséghibával

Egy elhibázott lehetőség

A havonta megújuló tekercsek nagy kedvenceim közé tartoznak a Don Pepe kínálatában de sajnos már korábban is előfordult 1-2 alkalommal, hogy az ígéretes elképzelés a konyhában végül félresiklott. Sajnos jelen esetben is ez történt, pedig nagyon jól ...

Sertéslapocka ázsiai módra

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ez a pikáns finomság

Nem is olyan régen alkottam már ebben műfajban egy egészen frenetikus egytálételt, ami tényleg annyira finom lett, hogy nem is kellett sokat várni a folytatásra. Most is ugyanazon az alapötleten indultam el, a sertésdagadót viszont lapockára cseréltem és ...

Töltött, rétegelt, dupla tésztás újévi lencsés pizza

Csak januárban a Don Pepe kínálatában!

Elég keményen kezdi az évet a Don Pepe, hiszen a januári akciós szórólapján szereplő tételek mindegyike igen extrém és roppantul csábító! A töltött, rétegelt, dupla tésztás supreme pizzacsalád mindig garancia a totális katarzisra, amit már ezúttal is már ...

Mennyei mákos guba

Hihetetlen, hogy mit ki lehet hozni néhány száraz kifliből!

Érdekes a kapcsolatom a mákos gubával. Sokáig teljes tagadásban éltem, és mint később kiderült tévesen azt hangoztattam, hogy nem szeretem, pedig rá kellett jönnöm, valójában soha nem is ettem, vagy egyáltalán nem emlékeztem rá, mert amikor egy barátom ...

Burger Mustra #161 - Hell Pizza, Gyula

Egy meglepően pozitív élmény házhozszállítós kategóriában

Ugyan nem igazán vagyok a házhozszállítós hamburger híve, viszont nemrégiben a méltán híres gyulai No Silence Stúdióban dolgoztunk, aminek környékén konkrétan semmi sincs, így aztán csak a rendelés jöhet szóba, ha megéhezik az ember. Korábban még csak nem ...

Egy rendkívül gyorsan elkészíthető tejszínes tenger gyümölcsei recept

Egyszerű, finom és különleges

Tavaly csináltam már ugyanebben a kategóriában egy tésztás egytálételt, most pedig ugyanezen a vonalon indultam el azzal a különbséggel, hogy a tésztát rizsre cseréltem fel. Csodát nem kell várni, viszont rendkívül gyorsan és egyszerűen lehet egy fincsi ...

Cottage Pie - a brit nemzeti finomság

A brutális húsos ragu burgonyapürével megkoronázva, másnap az igazi!

Rögtön az elején tisztázzuk, a Shepherd's Pie, hanem Cottage Pie, és nézzétek el, hogy most nem bénázok inkább magyarosított fantázianevekkel. Alapvetően igazából a hús mibenléte dönti el, hogy mivel van dolgunk, de mivel a britek nagyon érzékenyek erre, ...

Sertésdagadó kínai módra

Rendkívül szaftos és eszméletlenül finom!

Régen alkottam már valamit az ázsiai konyha világában így aztán pont kapóra jött egy jó kis recept, amin végül elég sokat változtatva és egy igen eltérő végeredményt kapva született meg a szóban forgó egészen elképesztő ízkavalkád, amiből jelen esetben ...

Gulyásleves

Egy igazi klasszikus, amit a végtelenségig lehet variálni

Arról a végtelenségig lehetne vitázni, hogy milyen is az "igazi" gulyásleves, hiszen ahány ház annyi szokás, én jelen esetben tőlem talán kissé váratlan módon egy hagyományosabbnak mondható verziót készítettem el néhány talán szokatlan zöldség ...

Banános-mákos muffin

Pihe-puha finomság és még gluténmentes is!

Még idén májusban alkottam meg egyik kedvenc desszert fogásomat, a mákos tejberizst, és maradva a mákos vonalon most meg is született a folytatás. Korábban már itt a blogon is szerepelt 1-2 sós tojásmuffin őrület (szalonnás-sajtos, kolbászos), de most ez ...

Hoppá! Erre a magyaros bisztróra már szükség volt!

Ismerős fogások, csibészes fordulatok, magas minőség és fenséges ízek

Nemrég én is beszámoltam minden fontos tudnivalóról a Hoppá! megnyitásával kapcsolatban, így abból most már csak érintőlegesen idéznék csupán. Szóval ahogy azt már minden bizonnyal sokan tudják, az Andrássy úton nyitott egy új éttermet a Bamba Marha ...

Satay csirkés tekercs a Don Pepe novemberi ajánlatai közt!

Ismét egy belevaló tortilla tekercs

Múlt hónapban én is lelkesen számoltam be a Don Pepe satay csirkés pizza őrületéről, így aztán amikor megláttam, hogy novemberben egy jó kis tekercsként születik újjá a dolog, rögtön tudtam, hogy ezt mindenképp muszáj lesz megkóstolnom. Persze az ...

Húsgombócos bolognai spagetti

Egyszerűen nem lehet abbahagyni!

Gyerekkori kedvenceim egyike a milánói/bolognai tésztafélék, amikkel én magam is operáltam már a blog története során párszor (vörösboros gombás / gyömbéres rakott ügy), viszont érdekes módon még soha nem volt szerencsém a húsgombócos verzióhoz, pedig ha ...

Hoppá! - modern bisztró, magyar ízek, francia vonások

Élet a burgereken túl

Már egy ideje lehetett tudni, hogy valami teljesen másban, újban gondolkodnak a Bamba Marhás srácok, aminek a címszereplő Hoppá! névre keresztelt bisztró lett az eredménye. Az alábbiakban a hely hivatalos bemutatkozását olvashatjátok, ami alapján elég ...

II. Csabi Konyhája & Hari Kebab Burger Party

Ott zárul az idei események sora, ahol januárban kezdődött

Az idei év eseményeiről elmondható, hogy fantasztikus helyszíneken zajlottak és minden képzeletet felülmúló érdeklődés övezte a burger partikat, rengeteg régi törzsvendéggel és sok új érdeklődővel vegyesen. A januári Hari Kebabos debütálás után úgy ...

A Don Pepe kimaxolta a húsimádó pizzát!

Már megint egy bődületesen durva összeállítás, csak novemberben!

A Don Pepe már többször bizonyította, hogy nem viccel, ha egy összeállításnál a húst kell középpontba állítania. Egy évvel ezelőtt kaptunk már egy 8 HÚSOS BBQ supreme pizzát, a nyáron pedig dupla sajttal és dupla baconnel kaptunk sokkot az egyik legnagyobb ...

Burger Mustra #160 - Pesti Pipi, Budapest

Ebben a non-stop pipizőben minden előítéletre durván rácáfolnak

A Stadionok metrómegállónál található Pesti Pipivel már régóta és sokat szemeztem, illetve egyszer valaki ajánlotta is nekem valamelyik burger posztom alatt, így aztán észben volt tartva a dolog, de valahogy mindig akkor jártam arra, amikor egyáltalán nem ...

Brokkolis-ananászos tarja

Extrém ízkavalkád keleties felhangokkal

Régen főztem már valami finomat tarjából, pedig nagyon szeretem ezt a húst, így aztán elérkezett az idő, hogy ismét alkossak valami ütőset ezzel az alapanyaggal a főszerepben. Azt tudtam, hogy nem egyben és nem is szeletelve akarom használni, így aztán egy ...

Mézes-mustáros csirke kicsit másképpen

Sütőtökkel és néhány apró fordulattal újraértelmezve

A legutóbbi sütőtökös-spenótos spagetti sikerén felbuzdulva most egy jól ismert és talán mindenki által közkedvelt receptet turbóztam fel és értelmeztem kicsit újra, aminek egy egészen bődületesen zseniális ízélményű gasztro csoda lett a végeredménye. ...

Az 5. Bamba Marha Burger Bar nyitotta meg kapuit az Astorián!

A névadó burgert teszteltem le, ami nemrég egy nemzetközi versenyen díjat is nyert

A nagy kézműves burger forradalomra már lassan csak egy régi szép emlékként gondolunk vissza és sajnos sok igen ígéretes koncepcióval, frenetikus burgerekkel operáló szimpatikus helynek sem sikerült túlélnie a kritikus kezdeti éveket és/vagy tartani a ...

Sütőtökös-spenótos spagetti

Egy igazán ütős húsmentes tésztacsoda

Ezerrel dübörög a sütőtök szezon és vele együtt határtalan fanatizmusom is újra szárnyal. Korábban csináltam már egy fergeteges sütőtökös tésztát, de most újrázás helyett egy újabb verziónak ugrottam neki. A végeredmény végül egy kicsit más lett, mint ...

Satay csirke egy pizzán? Persze, hogy a Don Pepénél!

Egy nagyon menő ázsiai ízbomba a végeredmény

A Don Pepénél továbbra sem kell a szomszédba menni egy kis őrületért, meghökkentő ételpárosításért, keresztezésért. Ezúttal a satay csirke esett áldozatául a megpizzásításnak, én pedig izgatottan vártam a futár érkezését. Íme a szikár tények: currys ...

Ebből a brutális tojástekercsből egy szelet is főétkezéssel ér fel

A legdurvább farkaséhséget is garantáltan messzire űzi

A legutóbbi brutális tojásközpontú receptem sikerén felbuzdulva gondoltam, hogy még van hova tovább fokozni az őrületet, amiben nagy segítségemre volt egyik kedvenc Instagram csatornám (Tasty), ahol még régebben láttam ezt a receptet és gondoltam itt az ...
süti beállítások módosítása
Mobil